Játékossors: Kagava Sindzsi Görögországban folytatja

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 14:43
null
Kagava Sindzsi Görögországban folytatja a pályafutását (Fotó: PAOK FC/Twitter)
A görög élvonalban szereplő PAOK labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a szabadon igazolható Kagava Sindzsit. A 97-szeres japán válogatott középpályás másfél évre szóló szerződést kötött a klubbal.

 

Kagava Sindzsi 2010 júliusában szerződött Japánból a Borussia Dortmundhoz. A német csapatból a Manchester Unitedhez vezetett az útja, majd két év után visszatért a Dortmundhoz. Négy és fél év után a török Besiktashoz került kölcsönbe, majd a spanyol Zaragoza vette meg a játékjogát. 2020 októbere óta szabadon igazolható, így a PAOK ingyen szerződtette.

A 31 éves, 97-szeres japán válogatott középpályás másfél évre szóló szerződést kötött a görög bajnokságban jelenleg a negyedik helyen álló klubbal, és a 23-as mezt választotta.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik