Hollandia: Varga góllal és gólpasszal jelzett Van Bastennek

Vágólapra másolva!
2014.01.27. 20:44
Varga Szabolcs kezdőként lépett pályára a holland Heerenveen tartalékcsapatának hétfői bajnokiján, melyen góllal és gólpasszal járult hozzá a Volendam 5–1-s legyőzéséhez. A télen szerződtetett magyar légiós a 24. percben gólpasszt adott, majd a 43. minutumban messziről vette be a Volendam kapuját, ezzel 3–0-ra módosította az eredményt.

„Varga technikailag rendkívül képzett – dicsérte a magyar középpályást Marco Roelofsen a Heerenveen hivatalos honlapján. – Remekül futballozik, de még hosszú út áll előtte. Fizikálisan sokat kell még fejlődnie, több erőre van szüksége. Azonban nagyon tanulékony, minden edzésgyakorlatot gyorsan megért. Egyelőre csak magyarul beszél, de tanulja a hollandot, ami szintén mutatja, hogy nagyon jó a hozzáállása. A gólja? Az fantasztikus volt."Marco Roelofsen a Heerenveen hivatalos honlapján. – Remekül futballozik, de még hosszú út áll előtte. Fizikálisan sokat kell még fejlődnie, több erőre van szüksége. Azonban nagyon tanulékony, minden edzésgyakorlatot gyorsan megért. Egyelőre csak magyarul beszél, de tanulja a hollandot, ami szintén mutatja, hogy nagyon jó a hozzáállása. A gólja? Az fantasztikus volt."

A Heerenveen tartalékcsapata a holland juniorbajnokság A-csoportjában a harmadik 13 forduló után.

HOLLAND TARTALÉKBAJNOKSÁG (BELOFTEN, DIVISION A)
13. FORDULÓ

Jong Heerenveen–Jong Volendam 5–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik