Hollandia: megsérült a Real-tehetség, vége a szezonjának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.04. 14:21
A holland élvonalban szereplő Heerenveen bejelentette, hogy sérülés miatt véget ért a 2017–2018-as szezon Martin Ödegaard számára.

Mint azt az Eredvisie nyolcadik helyén álló együttes a hivatalos honlapján tudatta, a 19 esztendős középpályás lábfejében eltört egy csont, ami miatt ebben az idényben már nem léphet pályára.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb tehetségének tartott Martin Ödegaard tavaly januárban, másfél évre szóló kölcsönszerződés keretében érkezett a Heerenveenhez a Real Madridtól.

Hogy a fiatal reménység visszatér-e a spanyol gigászhoz, az hónapok óta téma, a norvég ugyanis elmondása szerint a felnőttcsapatban szeretne játszani, ugyanakkor Zidane együttesében vélhetően nem sok lehetőség jutna neki.

Ödegaard a jelenlegi szezonban 26 mérkőzésen lépett pályára, ezeken kétszer volt eredményes, emellett két gólpasszt is kiosztott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik