Hollandia: Cruyff úgy érzi, 2–0-ra vezet a rák ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.13. 11:50
A tüdőrákkal küzdő Johan Cruyff jó hírt osztott meg a világgal: az eddigi kezelések eredményesek voltak, úgy érzi, nyerésre áll a gyilkos kórral szemben.

„Jó néhány gyógykezelés után azt mondhatom, hogy nagyon jók az eredményeim, köszönhetően az orvosok kitűnő munkájának, az emberek szeretetének és a pozitív hozzáállásomnak – adott helyzetjelentést a 68 éves Cruyff a Facebook-oldalán. – Most úgy érzem, hogy az első félidőben kettő nullra vezetek a mérkőzésen, amely persze még nem ért véget. De biztos vagyok benne, hogy én nyerek.”

A hollandok korábbi klasszis labdarúgója tavaly októberben kapta a sokkoló hírt, amely szerint tüdőrákos.
Cruyff a Facebook-oldalán. – Most úgy érzem, hogy az első félidőben kettő nullra vezetek a mérkőzésen, amely persze még nem ért véget. De biztos vagyok benne, hogy én nyerek.”

A hollandok korábbi klasszis labdarúgója tavaly októberben kapta a sokkoló hírt, amely szerint tüdőrákos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik