Futsal: európai elitben a Haladás

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2021.10.29. 16:12
null
A szombathelyiek bejutottak Európa legjobb tizenhat csapata közé a futsal Bajnokok Ligájában (Fotók: www.<a href="http://haladasvse.hu/" target="_blank">haladasvse</a>.hu)
Első BL-idényében egyből az elitkörbe jutott a szombathelyi klub, amelynél az egységben látják a siker kulcsát.

 

Valóra vált az álom, a Haladás bejutott Európa legjobb tizenhat csapata közé a futsal Bajnokok Ligájában. A szombathelyi együttes augusztusban száz százalékos teljesítménnyel jutott túl a sorozat első selejtezőkörén, így a 32 csapatot tömörítő Fő fordulóba került, ahol négycsapatos minitornán kellett kivívnia az elitkörbe kerülést. Nos, a máltai rendezésű tornán ez már két meccs után sikerült, szerdán 6–2-re nyert a házigazda Luxol St. Andrews ellen, csütörtökön pedig egy végletekig kiélezett meccsen 4–3-ra győzte le a lengyel Rekord Bielsko-Bialát. Mivel a csoport negyedik tagja, a svéd Hammarby nulla ponttal áll, azonos pontszámnál pedig az egymás elleni eredmény rangsorol, a szombati meccs eredményétől függetlenül a magyar együttes biztosan csoportelsőnek és továbbjutónak érezheti magát.

a Haladás és a magyar válogatott kapusa, Alasztics Marcell
a Haladás és a magyar válogatott kapusa, Alasztics Marcell

„Amikor az idény előtt átbeszéltük egymás között a célokat, abban maradtunk, hogy legalább az elitkörig szeretnénk eljutni a BL-ben – mondta a Nemzeti Sportnak Alasztics Marcell, a Haladás és a magyar válogatott kapusa, aki mindkét meccsen bravúrokkal segítette győzelemhez a vasi csapatot. – Bár a klub először szerepel a sorozatban, a keretben több rutinos játékost találni, úgyhogy bíztunk benne, hogy sikerülhet elérni a célunkat. A továbbjutásért utaztunk Máltára, és mindkét meccsen az utolsó pillanatig küzdöttünk. A házigazda elleni találkozó sem volt egyszerű, a végeredményből ugyanis nem látszik, de amikor három kettőre vezettünk, az ellenfél büntetőt rontott. Mindenki kivette a részét a győzelmekből, és bár papíron csak a harmadik helyre soroltak minket a csoportban, borítottuk az esélyeket. Ugyanakkor hátravan még egy meccs, és akkor lenne igazán kerek ez a történet, ha három győzelemmel utaznánk haza Máltáról.”

A továbbjutás kiharcolásában Dróth Zoltánnak is főszerep jutott, a csapatkapitány mindkét találkozón duplázott, úgy tűnik, nyári porcműtéte után ismét bombaformában van.

A csapatkapitány, Dróth Zoltán
A csapatkapitány, Dróth Zoltán


„Bár a felkészülést nem tudtam a csapattal kezdeni, bíztam benne, hogy utolérem magam
– mondta lapunknak a Haladás és a magyar válogatott csapatkapitánya. – Örülök, hogy a fontos meccseken gólokkal segíthettem a társaknak, de a csapategység mindig fontosabb mint az egyéni villanás. Ez az első meccsen is kiderült, a máltai együttesben ugyanis több légiós szerepelt, egyénileg valóban remek játékosok, de a pályán nem éreztem rajtuk, hogy annyira összetartó közösséget alkotnának, mint mi. A lengyel bajnoknál viszont nem hiányzott az egység, ott apróságok döntöttek a javunkra. Négy egy után visszakapaszkodott az ellenfél, de átvészeltük a nehéz pillanatokat, és megőriztük az előnyünket. Hatalmas eredmény, hogy első nekifutásra az elitkörbe kerültünk, ott lesz a legfontosabb, hogy a fiatal játékosok minél több nemzetközi tapasztalatot gyűjtsenek. A továbbjutás? Az csodának számítana.”

A november 30. és december 5. között rendezendő elitkörben 16 csapat négy csoportban küzd majd a négyes döntőbe jutásért, a sorsolást november 3-án tartják.

VÉLEMÉNY
Homlok Zsolt, a Haladás VSE elnöke – az eredmény talán meglepő, de ezen a két meccsen olyan arcát mutatta a csapat, amelyet még én sem láttam korábban. Két nehéz és kemény meccsen vagyunk túl, férfias küzdelemben harcoltuk ki a továbbjutást, és mindezt úgy, hogy a nemzetközi trendekkel ellentétben az első selejtezőkörben hét saját nevelésű játékos szerepelt a keretünkben. A helyi kötődésű fiatalok beépítése a szakmai koncepció része, és örülök, hogy kezd beérni az a munka, amelyet az egyesületnél végzünk. Az első bajnoki címünk után az első BL-szereplésre is büszkék lehetünk, remélem, hogy az eredményeink a fiatalok számára is ösztönzést jelentenek. A mostani sikerből a játékosoktól kezdve a háttérben dolgozó szakemberekig mindenki kivette a részét, másként nem sikerülhetett volna.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik