N. ZS.
2023.03.01 08:34 Frissítve: 2023.03.01 10:21

FIFA-gála: kisfia motiválta a Puskás-díjas Marcin Oleksyt

Marcin Oleksy kapusként játszott a balesete előtt, amputált labdarúgóként pedig csatárként villog.

Marcin Oleksy elszántsága, akaratereje, no meg ügyessége csodálatra méltó – amputáltan is imád futballozni

 

Lengyel nyertese lett az év góljáért járó Puskás-díjnak a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Párizsban rendezett gáláján. A végső három jelölt közül Marcin Oleksy került ki győztesen, első amputált lábú sportolóként kapta meg az elismerést. A Warta Poznan labdarúgója novemberben, a Stal Rzeszów ellen játszott mérkőzésen ollózó mozdulattal talált a kapuba, ezzel maga mögé utasította többek között Richarlisont, aki világbajnokságon szerzett csodagólt, valamint Dimitri Payetet, aki az Európa-konferencialigában lőtt bombagólt.

 
FIFA-gála: Argentína ismét együtt ünnepel
FIFA-gála: Oleksy lett a Puskás-díjas, Messi pedig 2022 legjobbja!
 Tényleg mindenkié – Szöllősi György jegyzete

„A balesetem után összeszedtem magam, lőttem egy gyönyörű gólt, és most itt állok önök előtt. Szeretném megköszönni az amputált labdarúgás közösségének, hogy lehetővé tette számomra ennek a fantasztikus játéknak a folytatását” – mondta köszönőbeszédében Marcin Oleksy a gála színpadán.

A Puskás-díj legújabb nyertese pályafutását kapusként kezdte, alacsonyabb osztályokban játszott, és mellette útépítésen dolgozott. Élete huszonhárom évesen vett hatalmas fordulatot, amikor munkahelyi baleset következtében mindkét lába megsérült, az egyiket amputálni kellett. Ahogyan a sport.pl oldalának adott visszaemlékezésében elmondta, ezután nehéz időszak következett az életében, két évet kerekesszékben töltött, protézist kapott, a futball folytatása helyett pedig azzal foglalkozott, hogy eltartsa a családját. A labdarúgást végül azért kezdte hobbiszinten újra, hogy kisfiával játszhasson, és miután a sportág szeretete ismét fellángolt benne, kapusedzőként vállalt munkát. Amikor tudomást szerzett arról, hogy amputált labdarúgóként játszhat is, 2020-ban visszatért a pályára, az sem állította meg, hogy az első mérkőzésén húsz perc után szárkapocscsonttörést szenvedett. Csatár lett belőle, bekerült a lengyel amputált labdarúgók válogatottjába, és saját bevallása szerint szerint jobban élvezi a futballt, mint valaha. 

25 perces félidők, korlátlan csere, időkérés 
Az amputált labdarúgóknak kiírt mérkőzéseken azok a játékosok vehetnek részt, akinek legalább az egyik végtagját boka vagy csukló környékén amputálták. A szabályok versenykiírás szerint változhatnak, de általánosságban a pálya legfeljebb 60×70 méteres lehet, a kapuk 2.2 méter magasak és 5 méter szélesek. A mezőnyjátékosok mankókra támaszkodnak, és egy lábbal érnek a labdába, míg a kapusok egy kézzel védhetnek, és csak a kapu előtt kijelölt területen mozoghatnak. A mérkőzések általában 2×25 percig tartanak, csapatonként 6+1 játékos van a pályán, és korlátlan a cserelehetőség. A mankókkal tilos az ellenfelet akadályozni vagy a labdába szándékosan beleérni, mindkét csapatot megilleti ugyanakkor egy kétperces időkérési lehetőség. 
Hazánkat a FIFA-gálán a Puskás Akadémia vezetői, Mészáros Lőrinc elnök (középen) és Jakab János, a felügyelőbizottság elnöke (jobbra), valamint Szöllősi György Puskás-nagykövet képviselte, s természetesen meghívták Puskás Ferenc örököseit is
2023.11.30 23:41:07

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Érdekes játék lenne a fogadóirodák részéről, ha lehetne tippelni arra, hol lesz a következő edzőváltás. Nekem van elképzelésem, de még véletlenül sem szeretnék ötletet adni egyetlen sportvezetőnek vagy tulajdonosnak sem, mert az esetek többségében véleményem szerint nem a trénerben van a hiba.

2023.11.27 15:40:33

Minden más foci nemzetisport.hu

Felejthető meccsen győzött az FCU Craiova, amely a második félidőben helyzetek sorozatát puskázta el.

2023.11.25 23:30:03

Minden más foci nemzetisport.hu

2023.11.25 12:29:49

Minden más foci nemzetisport.hu

Győzelemmel nyitott a Dunaszerdahely új mestere, nem volt esélye az Aranyosmarótnak – ismét kikapott a Kassa.