Din. Moszkva: Dzsudzsákékat kérdőre vonták dühös híveik

Vágólapra másolva!
2012.09.21. 17:51
A Dzsudzsák Balázst foglalkoztató, az orosz labdarúgó-bajnokság utolsó helyén álló Dinamo Moszkva szurkolói pénteken kérdőre vonták rossz teljesítményük miatt a csapat labdarúgóit.

„Ha a klub és az edzők nem képesek motiválni benneteket, akkor megtesszük majd mi, biztosra vehetitek. És a módszereink kissé keményebbek lesznek" – olvasható a fenyegető üzenet az egyik röpcédulán, amelyet a szurkolók még csütörtök este hagytak a klub novogorszki edzőközpontjában.

Az előző esti – pirotechnikai bemutatóval és harcias rigmusokkal kísért – akciót pénteken újabb követte, ekkor orosz hírügynökségi beszámolók szerint a szurkolók delegációját beengedték a komplexumba. A követek előbb tárgyaltak Dan Petrescu vezetőedzővel, majd mintegy fél órán át „elbeszélgettek" a labdarúgókkal is, akiknek szemrehányást tettek: szemtanúk szerint egyikük-másikuk gondtalanul shoppingolt Moszkvában elveszített bajnoki meccsek után.

A 11-szeres szovjet bajnokcsapathoz méltatlan szereplést a szurkolók a múlt megcsúfolásának tekintik, és elvárják, hogy az Amkar Perm elleni szombati bajnokin a játékosok feledtessék a gyalázatot.

„Nagyon fontos beszélgetést folytattunk a drukkerekkel, remélem, egyértelművé vált számukra, milyen fontosnak tartjuk a véleményüket, és azt, hogy meghallgassuk egymást. Mindent megteszünk szombaton, hogy végre legyen okuk az ünneplésre" – summázta a találkozót Kevin Kuranyi, a Dinamo német légiósa.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Dzsudzsák Balázs szerződést hosszabbított a DVSC-vel

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:54

Szűcs Tamás: A következő idényben ennél többet kell nyújtanunk

Labdarúgó NB I
2025.06.18. 19:00

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Dzsudzsák, Puskás, Baróti és az osztrákok

Népsport
2025.03.18. 11:04

Dzsudzsák Balázs: Magasra tettük a mércét

Magyar válogatott
2025.03.17. 13:27
Ezek is érdekelhetik