DAC: Kalmár nem kezdett, de hatezer néző skandálta a nevét

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2023.08.06. 09:37
null
A meccs hajrájában jött be Kalmár Zsolt, akit a közönség már korábban éltetett (Fotó: Duducz Tibor)
A Niké Liga második fordulójában a Dunaszerdahely gólgazdag meccsen 5–2-re legyőzte az újonc Kassát a magyaros rangadón. A hatezer néző jól szórakozott a Mol Arénában, de volt egy kis hiányérzetük, hiszen a magyar válogatott Kalmár Zsolt csak a kispadról szállt be. 

„Az volt akulcs, hogy mikor szerezzük agólt. Most korán betaláltunk, üres területhez jutottunk, kihasználtuk az ellenfél hibáit. Ami az előző meccseken nem ment be, most szinte minden akapuba kötött ki. Ez a győzelem fontos volt nekünk, hisz nem kezdtük jól az idényt. Bízom benne, hogy ez asiker egy jó sorozat kezdete” – mondta aNemzeti Sportnak Kalmár Zsolt, aki elárulta, hogy mit súgott atalálkozó elején Ammar Ramadannak.

„Azt, hogy egy kicsit visszább játsszon, próbáljon minél több labdát felvenni és kihúzni az ellenfél játékosát. Így is lett, amásodik gólunk ebből esett. Örülök, hogy megfogadják a tanácsaimat ajátékosok. Mindenki nagyon jól játszott és odatette magát atalálkozón” – folytatta amagyar játékos.

Egy óra játék után Gula mester két friss játékost küldött apályára, azonban Kalmár Zsolt nem volt közöttük. Ahazai drukkerek a kedvencüket szerették volna látni apályán, így a „Zsolti, Zsolti” rigmust skandálták.

„Fantasztikus érzés volt. Köszönöm aszurkolóknak, hogy mindig mellettem állnak. Jóban, rosszban is. Amikor pályára lépek, mindent kizárok magam körül, és akkor csak afocira koncentrálok, élvezem ajátékot. Úgy érzem, ez ma is sikerült. Szerintem jól szálltam be ameccsbe, átadásaimmal gólhelyezetekbe hoztam acsapattársaimat. Én továbbra is csinálom adolgomat. Keményen edzek. Ugyanúgy, mint eddig. Ajelenlegi helyzet az edző döntése. Ezt el kell fogadni. Nekem és minden játékosnak. Ha lehetőséget kapok, akkor próbálom amaximumot nyújtani. Most ilyen helyzetben vagyok, meglátjuk, mi lesz ajövőben” – zárta le Kalmár Zsolt, aki szombaton a 72. percben lépett pályára.

„Az első félidőben rosszul játszottunk. Főleg apárharcokban nem tettük maximálisan oda magunkat. Hiányoztak asprintek, ahazaiaknak sok területet hagytuk, amit kihasználtak. Sok volt az egyéni hiba is. Aszünetben játékrendszert változtattunk, bezártuk az oldalakat, jobban felvettük aharcot adunaszerdahelyiekkel” – mondta lapunknak Móder Roland, akassai csapat pályaedzője.

Az újonc együttes, amely mögött magyar a tulajdonosi háttér, aNiké liga első két fordulójában abajnokság két legerősebb csapatával találkozott. ASlovan ellen hazai pályán gól nélküli döntetlent ért el, szombaton pedig 5–2-es vereséget szenvedett aDAC otthonában.

„Tanulságos meccsek voltak, melyek megmutatták mekkora nagy különbség van amásodosztály és az első osztály között. Itt nem lehetnek üresjáratok, állandóan futni, harcolni, ütközni kell. Tudjuk, hol tartunk, min kell javítani. Van két hetünk, hogy felkészüljünk aZsolnára” – zárta szavait Móder Roland.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
2. FORDULÓ
DAC 1904–FC Kosice (Kassa) 5–2 (3–0)
Dunaszerdahely,
MOL Aréna. 5987 néző. Vezette: Ruc
DAC:Popovics – Andzouana, Riszvanisz, Mateus Brunetti, Alex Pinto – Kácer, Dimun (Kalmár, 72.), Ramadan (Záhradník, 72.) – Trusa (Veselovsky, 65.), Krsztovics (Niarhosz, 65.), Gavrics (Herc, 29.).Vezetőedző:Adrian Gula
Kosice: Kira – Golivkov (Jakubko, a szünetben), Sindelár, Krivák, Mizerák – Gallovic (Sovic, 78.), Qose – Pacinda,Fasko (Fabis, a szünetben), Turcák (Sagna, a szünetben) – Medved (Vasil, 68.). Vezetőedző:Anton Soltis
Gólszerző: Krsztovics (9., 61.), Andzouana (26.), Ramadan (38.), Záhradník (82.), ill. Vasil (79.), Pacinda (83.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik