A globális játék zsenije – áll a Puskás-szobor Melbourne-ben

A parkban, a nyári melegben felállított sátorban gyülekező, jeges frissítőket kortyoló elegáns hölgyek és urak önfeledt jó kedve láttán a fülembe csengett, miként beszélt Puskás Ferencné világhírű férje sokadik, ám annál kedvesebb állomáshelyéről:

„Szinte mindenütt jól éreztük magunkat, de talán Ausztrália volt a legkülönlegesebb. Nagyszerű klíma, nyugodt, jó élet és körülöttünk sok-sok magyar. Ráadásul Öcsi a csapattal is sikeres volt, jóllehet nem támasztottak nagy elvárást vele szemben. Nem vártak tőle csodát, de ő mégis csodát tett…”

A SZOBOR FELAVATÁSA

Úgy bizony, ráadásul egy helyi görög csapat edzőjeként.

Mert nemcsak a magyarok büszkesége volt az Aranycsapat egykori olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes kapitányaként, hanem a madridistáké, majd a görögöké is, a Panathinaikosszal 1971-ben csodával határos módon elért BEK-döntő révén.

Az első nagy edzői sikere földöntúli népszerűséget hozott neki a futballőrült ausztráliai görögök körében is, s az 1991-es bajnoki (National Soccer League) „nagydöntő” hosszabbítás és tizenegyesek utáni megnyerése hozzájárult a halhatatlanság mítoszához Puskás esetében – ráadásul a régi stadion is itt állt a szobor közelében.

„A meccs előtt idegességnek a nyomát sem láttam rajta, csak rágózott egykedvűen. Öcsi, hogy tudsz ilyen nyugodt maradni?” – kérdeztem tőle, mire ő csak annyit mondott a játékosai felé biccentve, hogy ők játszanak, nem én…

Ezt már a szoboravatási ceremónia házigazdája, a Budakesziről a családjával 1956-ban, 12 éves korában kivándorló Ürge László, azaz a legnépszerűbb ausztrál futballkommentátor, Les Murray mesélte a háromszázas létszámot is közelítő hallgatóságnak, majd így folytatta:

„A gyerekkorom Puskás és csapattársai bűvöletében telt az ötvenes évek Magyarországán, ahol a fiatalok egyetlen öröme a sikeres magyar futballválogatott volt. Később, amikor idejött dolgozni Ausztráliába, barátok lettünk, sokat találkoztunk, és egyik legjobb interjúmat készítettem vele, amikor rögzítettünk egy kétórás beszélgetést itt, Melbourne-ben.”

Több beszéd és a szoboravatás kapcsán születő cikk is úgy fogalmazott, hogy Puskás Ferenc volt az első világnagyság az ausztrál futballban, hogy ő „tette fel a térképre” az ausztrál labdarúgást, persze olyan személyiségekkel együtt, mint a szintén magyar Árok Ferenc, aki a szöuli olimpián volt sikeres szövetségi kapitánya a „Socceroosnak” nevezett válogatottnak, éppen Puskás 1988-as érkezése előtt.

Azóta az ausztrál labdarúgás folyamatosan fejlődik, s bár talán sohasem lesz képes kilépni az ausztrál „football” és a rögbi árnyékából, az ugyancsak egy emigráns magyar, a futballszövetség elnöke, Frank Löwy által egy évtizede életre hívott A-League igazi sikertörténet, szombat este is 35 ezred magunkkal szurkolhattunk a Melbourne Victory–Melbourne City derbin.

De vissza az akkor még letakart szobor mellett felállított ünnepi sátorba!

Les Murray az elsők között konferálta fel Mark Bosnichot, aki az öntudatosan fejlődő ausztráliai foci egyik sztárja, horvát szülők gyerekeként Sydney külvárosából kapusként eljutott nemcsak a válogatottig, de a legnagyobb angol klubokig, a Chelsea és a Manchester United játékosa is volt, ma pedig éppen Murray utódjának tartják, kezdi átvenni a legnépszerűbb futballkommentátor szerepét (ő maga szerényen a mesterének nevezte Murrayt, együtt emlegetve Puskással, mint olyasvalakit, akitől szintén tanulhatott az ausztrál foci).

Robert Belteky köszöntőjében az egészségi állapota miatt az utazást nem vállaló Kárpáti György leveléből is idézett, a legendás vízipólós nemcsak edzősködött Melbourne-ben, hanem játszott az 1956-os véres magyar–szovjet vízilabdameccsen is, amelyet a szintén a szobor közelében, a ma már nem létező uszodában rendeztek.

A victoriai felsőház és az ausztrál szenátus elnöke, Bruce Atkinson a magyar küldöttség vezetője, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Németh Zsolt beszédére reagálva köszönetet mondott a magyaroknak és köszöntőjében szerényen „nem Ausztrália, nem is a Föld, hanem az Univerzum sportfővárosának” nevezte Melbourne-t (amely mellesleg sorozatban hatszor nyerte el a „világ legélhetőbb városa” címet), ahol a legjobb helye van egy ilyen világnagyság szobrának.

Az elnök a sport nevelésben betöltött szerepének méltatása mellett kitért a 2024-es budapesti olimpiai pályázat ügyére is, Victoria állam egyértelmű támogatásáról biztosítva ezáltal is hazánkat és a nagyszerű helyi magyar közösséget.

Hiszen Domonkos Béla szobrát, a felcsúti Puskás Akadémián három éve álló alkotás mását a magyar, a helyi kormány és mások segítsége mellett elsősorban egy második generációs ausztráliai magyar üzletembernek, Robert Beltekynek köszönhetik a világ Puskás-rajongói.

Sőt, egészen pontosan három generáció üzenetét és erőfeszítéseit közvetíti: a világhálón böngészve Marc Belteky, a tinédzser melbourne-i focista fedezte fel öt évvel ezelőtt a Puskás Akadémia honlapját, a Puskás–Suzuki-kupa létezését, amelyen a diplomáciai kapcsolatot megteremtő édesapa, Robert Belteky révén hamarosan az ausztrál U17-esek is részt vehettek.

A szombaton leleplezett szoborban testet öltő Puskás iránti rajongást, Magyarország szeretetét, 1956 tiszteletét azonban mindketten az emigráns nagypapától, a három éve elhunyt Bélteky Páltól örökölték…

Az általuk Magyarországtól tizenhatezer kilométerre, a Föld – szó szerint – túlsó felén felállított szobor nemcsak az idegenbe szakadt magyarok élete újrakezdésének állít emlékművet, de ismét fényesen igazolja az avatóünnepségen is számtalanszor elhangzott kijelentést is: Puskás a globális játék zsenije volt.

MEHMET DURAKOVIC: „TITÓNAK HÍVOTT"

Mehmet Durakovic, a 64-szeres ausztrál válogatott egykori South Melbourne-játékos meghatottan emlékezett az ünnepségen Puskás Ferencre:

„A volt Jugoszláviából érkeztem, Podgoricában születtem, amit akkor Titogradnak hívtak, Puskás pedig, aki nekünk csak »Boss«, azaz Főnök volt, egyszerűen Titónak hívott. Az ő keze alatt nevelkedtem, akkor lett belőlem válogatott labdarúgó. Malajziában évek múlva ismét találkoztunk, ő a magyar szövetség egyik vezetőjeként érkezett, mint díszvendég a Merdeka-kupára, én a Selangor játékosaként szerepeltem a tornán. Emlékszem, volt egy sajtótájékoztató, ahol üdvözlésként megrázta a kezemet, megölelt, majd lekevert egy pofont. Mondom, nekem olyan volt, mint az apám, ismertem, tudtam, hogy milyen, folyton viccelt, de ott hirtelen megfagyott a levegő, az ázsiai kultúrában merőben szokatlan volt ez a pofon, csak néztek a jelenlévők. Akkor enyhültek meg, amikor látták, hogy mindketten nevetünk. Mindig, akárhol is jártam, felkapták a fejüket, amikor elmeséltem, hogy Puskás is az edzőim között volt.”

A TANÍTVÁNY: ANGE POSTECOGLOU

Az ausztrál média a szoboravatás kapcsán megszólaltatta Ange Postecoglou szövetségi kapitányt is, aki a válogatottal tavaly hatalmas sikerként megnyerte az Ázsia-bajnokságot. Talán mondani sem kell, ő is Öcsi bácsi tanítványa volt a South Melbourne-nél, és korábban elmondta, hogy gyakran vitte az edzésre saját kocsijával Puskást, akitől ezeken a közös autózásokon rengeteget tanult a futballról, ez lett edzői tudása alapja. Most így nyilatkozott: „Már elmúlt hatvan, amikor hozzánk került, de a bal lábával még akkor is azt csinált a labdával, amit csak akart. Nyugodt edző volt, nem idegeskedett, a higgadtsága átragadt a játékosokra, akiket azzal küldött ki a pályára, hogy menjetek, élvezzétek a játékot, játsszátok azt, amit tudtok. A taktikája nagyon egyszerű és világos volt: támadni és gólt lőni.”