DAC: Vitális Milán és Csinger Márk 24 órás utazás után voltak a legjobbak

DUDUCZ TIBOR (Rózsahegy)DUDUCZ TIBOR (Rózsahegy)
Vágólapra másolva!
2024.03.30. 12:42
Csinger Márkék Kazahsztánból „estek haza” a Rózsahegy elleni bajnokira (Fotó: Török Attila)
Címkék
Mint arról pénteken beszámoltunk, egy katasztrofális állapotú pályán játszott mérkőzésen 1–1-es döntetlent ért el a Dunaszerdahely az MFK Ruzomberok (Rózsahegy) vendégeként. A csallóköziek ezzel továbbra is negyedikek a Niké liga felsőházában. A sárga-kékek két játékosa, Vitális Milán és Csinger Márk kedd este még Kazahsztánban szerepelt a magyar U21-es válogatottal.

 

 

„A másnap az utazásról szólt, hajnal háromkor indultunk. Tizenkilenc óráig tartott a hazaút. Csütörtökön már Dunaszerdahelyen voltunk. Edzettünk és elindultunk a hosszú buszútra. Mondhatni, egy egész napot utaztunk, hogy Rózsahegyre érkezzünk – mondta lapunknak Csinger Márk, aki a 78. percig volt a pályán.

 „Jeleztem a mesternek a meccs előtt, hogy valószínűleg nem tudom végigjátszani a kilencven percet. Futni bírtam volna, de nem akartam kockáztatni. Nemrég hosszabb ideig sérült voltam, nem szerettem volna, hogy ismét a hajlítóm sérüljön meg. Főleg azután, hogy huszonnégy órás utazás volt mögöttem –mondta a védő, aki szerint győzelmet érdemeltek volna.

„Jobbak voltunk, nekünk volt több helyzetünk, három ponttal kellett volna távoznunk Rózsahegyről.” 

A 78. percben Csinger Márkkal együtt Vitális Milánt is le szerette volna cserélni Xisco Munoz mester. Végül a DAC spanyol edzője Ihor Haratint hozta le a pályáról, mivel nem akarta megkockáztatni, hogy az ukrán játékost esetleg kiállítsák. A magyar játékos végigjátszotta a találkozót, nem is akárhogy: nagyon sokat robotolt, hol az ellenfél kapuja előtt készített elő helyzetet a csapattársaknak, hol pedig a saját tizenhatosa előtt mutatott be remek védőmunkát. Több mint tizenegy kilométert futott a kilencven perc alatt. 

„Örülök, hogy a nagyon hosszú út ellenére a mester ismét a kezdőbe jelölt. Igyekeztem maximálisan odatenni magam. Egy biztos, Csinginek és nekem is nagyon jól fog jönni a néhány nap pihenő” – kezdte a Nemzeti Sportnak a 22 éves középpályás. 

„Nem vagyok elégedett. Lehet, hogy valamivel többet volt a hazaiaknál a labda, de nem dolgoztak ki nagy helyzetet. A gólt is pontrúgásból érték el. Nekünk pedig ott voltak a nagy lehetőségeink. Győzelmet érdemeltünk volna. Olyan találkozó volt, amilyenre számítottunk. Fizikailag kemény meccs volt, a hazaiak nem mentek a szomszédba a durvaságért sem. Kár az elvesztett két pontért” – zárta le Vitális Milán.

Az, hogy a DAC közelebb volt a három ponthoz, az xG mutató is bizonyítja. Míg a hazaiaknál ez 0.49 volt, a Dunaszerdahelynél 2.33.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
RÁJÁTSZÁS, 3. FORDULÓ
Rózsahegy–DAC 1–1 (0–1)
Rózsahegy, Stadión pod Cebratom, 1613 néző. V: Dziviak
Rózsahegy: Tapaj – Gabriel, Maly, Mojzis – Luterán (Zsigmund, 65.), Múdry, Lavrincík, Selecky – Hladík (Gerec, 61.), Boda (Jackuliak, 89.), Sefcík (Tucny, a szünetben). Vezetőedző: Ondrej Smetana
DAC: A. Popovics – Andzouana, Csinger (Kasa, 78.), Kacsaraba, Brunetti, Alex Mendez – Haratin (Kácer, 79.), Vitális, Herc – Redzic (Gouré, 57.), Moussa Koné (Jürgens, 67.). Vezetőedző: Xisco
Gólszerző: Tucny (60.), ill. Moussa Koné (38. – 11-esből)
Kiállítva: Tucny (85.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik