U19-es Eb: a portugálok és az olaszok vívják a döntőt

Vágólapra másolva!
2023.07.13. 23:03
null
Rodrigo Ribeiro (labdával) kétszer volt eredményes (Fotó: Getty Images)
Címkék
A Máltán zajló U19-es Európa-bajnokságon elsőként Portugália jutott be a döntőbe, miután 5–0-ra lemosta az első alkalommal elődöntős norvégok legjobbjait. Estére kiderült: Olaszország lesz a portugálok ellenfele, miután a gól nélküli első félidőt követően ötgólos meccsen nyert a kétszer is egyenlítő spanyolok ellen.

 

Az esélyeknek megfelelően a portugál válogatott simán legyőzte Norvégiát, az első negyedóra végén 2–0, az első fél óra végén 3–0-s portugál vezetést mutatott az eredményjelző. A portugálok a fordulást követően még kétszer betaláltak be, így 5–0-s győzelemmel jutottak be a döntőbe.

A norvégoknak sem lehet okuk a panaszra, mert már az elődöntős szerepléssel is a legjobbjukat érték el az U19-es Eb-k történetében. A portugálok egyébként 2013 óta hatodszor jutottak döntőbe, igaz, csak egyszer nyerték meg a finálét, még 2018-ban.

Az esti elődöntőben a gól nélküli első félidő után a másodikban alaposan megváltozott a játék képe, már ami az eredményességet illeti. Fordulás után röviddel megszerezték az olaszok a vezetést Samuele Vignato révén, de a spanyolok hat perc múlva egyenlítettek Victor Barberá találatával. A következő gólra nyolc percet kellett várni, Niccolo Pisilli szerezte meg a vezetést ismét az olaszoknak, ám újabb nyolc perc múlva megint jött az egyenlítés (Yarek Gasiorowski kotorta a labdát a kapuba egy felívelt szabadrúgás után).

A korábbiakhoz képest többet, 11 percet kellett várni az újabb gólra, a bő negyedórával korábban csereként beálló Luca Lipani fejelt szöglet után a kapuba, 3–2 az olaszoknak. Az újabb egyenlítés már nem jött össze a spanyoloknak, így Olaszország 2018 után – összességében ötödik alkalommal – jutott ismét döntőbe.

A finálét vasárnap 21.00 órától rendezik meg, a portugálok ellenfele tehát az olasz válogatott lesz. Ez egyben azt jelenti, hogy az egyikük biztosan kétszeres U19-es Európa-bajnoknak mondhatja majd magát.

U19-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG
ELŐDÖNTŐ
Portugália–Norvégia 5–0
(Gustavo Sá 4., H. Félix 17. – 11-esből, R. Ribeiro 31., 66., C. Borges 69.)
Olaszország–Spanyolország 3–2
(Vignato 52., Pisilli 66., Lipani 85., ill. Barberá 58., Gasiorowski 74.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik