CIES: Vinícius és Musiala mellett Szoboszlai is ott van a legjobb cselezők között

K. B.K. B.
2023.05.03. 12:20
null
Szoboszlai Dominik 32:53 percenként cselez sikeresen (Fotó: Getty Images)
A Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) az elmúlt 365 napot vizsgálva összeállította a legsikeresebben cselező 23 év alatti labdarúgók világranglistáját, amelyen az RP Leipzig magyar válogatott középpályása, Szoboszlai Dominik előkelő helyet foglal el.

 

A CIES a sikeres cselek gyakorisága, százalékos aránya valamint az ellenfelek erőssége alapján kialakította a „cselezési indexet”. A lajstromba csak azok 23 év alatti játékosok kerültek be, akik legalább 1500 bajnoki percet játszottak.

A listát a Real Madrid brazil szélsője, Vinícius Júnior vezeti, aki 15:32 percenként mutat be sikeres cselt, próbálkozásai több mint fele (50.3 százaléka) bejön, a rendkívül magas „ellenfélmutatója” mellett mindez 100.0-s cselezési indexet eredményez neki. Honfitársa, a 18 éves Angelo Gabriel a Santos játékosa, az ellenfélmutatója ebből eredően jóval alacsonyabb, de Viníciusnál gyakrabban és meggyőzőbb statisztikai mutatóval mutat be sikeres cselt: 13:56 percenként és 64.2 százalékos aránnyal – 92.5-ös cselezési indexet kapott.

A dobogó harmadik fokára a Bayern München támadója, Jamal Musiala fért fel (90-es cselezési index, 20:14 perc, 60.1 százalék).

Válogatottunk csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik az index alapján a 23. legjobb cselező (69.3), 32:53 percenként mutat be sikeres cselt, figyelemere méltó, 65.3 százalékos hatékonysággal teljesít a vizsgált szempontból. Érdemes kiemelni, hogy a topbajnokságokban mindössze tizenhárman előzik meg Szoboszlait.


A tíz legjobban cselező U23-as játékos

Legfrissebb hírek

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Vinícius Júnior a meghosszabbított út első lépését Budapesten tette meg

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:38

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

A Real Madrid hosszabbított Vinícius Júniorral – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 20:17

Bejelentette a Real Madrid Yan Diomandé érkezését

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:21

Calafiori Vinícius esetleges érkezéséről: Ilyen játékosokra van szükségünk!

Angol labdarúgás
2026.08.06. 10:41

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40