Gyász: lezuhant egy brazil csapat repülője, négy játékos meghalt

2021.01.24. 19:15
A brazil negyedosztályban szereplő Palmas FR labdarúgócsapatának négy játékosát, valamint a klub elnökét szállította az a kisrepülőgép, amely a felszállás közben lezuhant a Tocatins állam székhelyéhez közeli reptér kifutópályájának végén magyar idő szerint vasárnap reggel – adta hírül a Reuters hírügynökség.

A hétfő esti kupamérkőzésének helyszínére Goianiába a csapat nagy része már korábban elutazott, a gépen utazó négy játékos azonban napokkal korábban pozitív koronavírustesztet adott, így csak vasárnap reggel indulhatott a többiek után.

A gépen tartózkodó mind a hat személy – a negyedosztályú klub elnöke, Lucas Meira, a négy labdarúgó (Lucas Praxedes, Guilherme Noé, Ranulé és Marcus Molinari), valamint a repülőt vezető pilóta – egyaránt életét vesztette.

„A repülőgép felszállt, ám a kifutópálya végén visszazuhant a földre. Sajnálattal közöljük, hogy a balesetnek nincsenek túlélői” – állt a klub hivatalos Facebook-oldalán olvasható közleményben.

Az 1997-ben alapított klub jelenleg a brazil negyedosztályban szerepel, korábban hétszer nyerte meg a Tocantins állami bajnokságot – legutóbb éppen tavaly.

Az elmúlt időszakban nem ez az egyetlen légikatasztrófa, amely a brazil labdarúgást sújtja, 2016 novemberében a Copa Sudamericana döntőjére utazó Chapecoense csapatát szállító repülőgép zuhant le, fedélzetén a helyet foglaló 68 utas közül 44-en tartoztak a Chapecoense hivatalos küldöttségéhez, 21-en újságírók voltak, hárman pedig a klub vendégei, ám csak három játékos élte túl a balesetet.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
3 órája

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
2026.11.06. 18:31

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
2026.11.06. 14:21

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 12:08

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
2026.11.05. 16:38

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21