BL: ősi riválisa ellen hangol a Fradira a Dinamo Zagreb

POLGÁR LÁSZLÓ (Varasd)POLGÁR LÁSZLÓ (Varasd)
2020.09.11. 19:50
null
Hajduk–Dinamo rangadó a Poljud Stadionban (Fotó: Dömötör Csaba, 2018)
Nem zavartalanul, mégis derűlátóan készül mind a Hajduk Split elleni szombati bajnoki rangadóra, mind a Ferencváros elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtezőre a horvát bajnok Dinamo Zagreb.

 

Mint beszámoltunk róla, a Dinamo Zagreb csütörtöki koronavírus-tesztelése kizárólag negatív eredményeket hozott (újabb teszt vasárnap), így a csapat összpontosíthat a Hajduk Split elleni rangadóra, amely szombat este 7-kor kezdődik a spliti Poljud Stadionban.

„A legfontosabb számunkra az volt a napokban, hogy gyakorlatilag sérülés nélkül jött vissza mindenki a válogatottól – mondta el a klub honlapjának Zoran Mamic szakvezető. – Ennek ellenére nem egyszerű a helyzetünk, mivel a játékosok visszaérkezése miatt az első közös tréningre csak pénteken kerülhetett sor, szombat este pedig már jön a Hajduk elleni rangadó... A találkozó halasztását mégsem éreztük szükségesnek, hiszen marad négy napunk a Ferencváros elleni felkészülésre, és lehet, hogy később még kerülünk olyan helyzetbe, hogy szükséges lesz halasztást kérvényezni. Most erre nem volt szüksége a csapatnak.”

„Biztos vagyok abban, hogy a Hajdukot és a Ferencvárost is legyőzzük! – ezek már Lovro Majernek, a Dinamo középpályásának szavai, aki nincs is rossz formában, hiszen a Lokomotiva ellen a bajnokságban, Görögország ellen pedig U21-es Eb-selejtezőn duplázott az elmúlt hetekben. – A Dinamo nálunk a bajnokságban mindig favorit, bár a Hajduk az Hajduk, ezt sem árt tudnunk. A spliti meccs után pedig, bízom benne, hogy a Ferencváros ellen jobban muzsikálunk majd, mint tettük a román bajnok CFR ellen. Optimista vagyok mindkét fontos meccsünk előtt, s nem csupán én, de az egész csapat is két győzelmet remél.”

A zágrábiak egyik legjobbja, Bruno Petkovic esetében a szakvezetés minden bizonnyal „sakkozásra” kényszerül, hiszen a válogatott center az utóbbi hetekben még nem bírt végig teljes találkozókat, és várhatóan nem a splitiek ellen játszik először kilencven percet. A cél ugyanis, hogy az idényük mérkőzésének tekintett budapesti összecsapáson már biztosan bevethessék. A horvát rangadón a svájci válogatott Mario Gavranovic kezdhet a helyén.

A Dinamo megnyerte mindhárom eddigi bajnokiját, a Hajduk két győzelemmel és egy döntetlennel áll.

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG
Szeptember 16., szerda
19.00:
FERENCVÁROS–Dinamo Zagreb (horvát) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
3 órája

Tíz év után vághat vissza a Honvéd a Ferencvárosnak a Női Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
4 órája

Nem érte el fő célját a Fradi, lemaradt a négyes döntőről

Kézilabda
2026.04.27. 10:11

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46

Visszahódította a bajnoki címet a Dinamo Zagreb

Minden más foci
2026.04.26. 19:42

Sokkal jobb volt a Ferencváros, két góllal nyert a Paks ellen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 18:55

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 09:57

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30
Ezek is érdekelhetik