Videó: bundázással vádolják őket, annyira unták a meccset

2016.07.30. 22:08
Az eredmény manipulálásával vádolnak két észak-amerikai női ificsapatot. Hogy miért? Az unalmas játékuk miatt.

Az U18-as labdarúgó-bajnokság A-csoportjában a Carlsbad Elite az Ambassadors FC-vel találkozott, és egy döntetlen esetén mindkét csapat megszerezte volna a továbbjutáshoz szükséges egy-egy pontot.

A Top Drawer Soccer beszámolója szerint az egész mérkőzés arról szólt, hogy valamelyik együttes hátul passzolgatott, a játékosok nem is hajtottak, semmit sem tettek meg a gólszerzésért.

Részlet a mérkőzésből


 

A találkozó vége 0–0 lett, így nem meglepő módon mind a két gárda bejutott a torna elődöntőjébe.

Az Egyesült Államokban egyhangúlag azon a véleményen vannak, hogy a két csapat megbundázta az eredményt – noha hivatalosan egyelőre nem indult vizsgálat az ügyben –, és óriási a felháborodás.

Caleb Fortune, az Ambassadors vezetőedzője elárulta, miért volt ennyire „eseménytelen” a meccs.

„Gyakorlatilag már mindkét együttes továbbjutott, így én azt mondtam a játékosaimnak, hogy ha az ellenfél hátul passzolgat, ne rohanják le őket, mivel annak nincs értelme, hogy szétfussák magukat és előre-hátra rohangáljanak az óriási hőségben, ezzel teljesen kinyírnák magukat. Megértem, hogy a meccset le kellett játszani. Mi nem bundáztunk.”

Legfrissebb hírek

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Pedri és édesapja folytatta a megható hagyományt – videó

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:00

Madonna Ronaldinho és Ronaldo oldalán nyitotta, Shakira zárta – videón a vb-döntő félidei műsora

Foci vb 2026
2026.07.19. 22:49