Gyász: legyőzte a rák az 1994-es svéd válogatott oszlopát

2014.10.29. 10:58
null
Klas Ingesson az 1994-es világbajnokságon (Fotó: Reuters)
Negyvenhat éves korában elhunyt Klas Ingesson, az 1994-ben világbajnoki bronzérmet szerző svéd futballválogatott oszlopos tagja, aki 2009 óta küzdött plazmasejtes daganattal, myelomával.

A svéd válogatottban 1989 és 1998 között 57 alkalommal pályára lépő szőke óriás a Göteborg után légióskodott Belgiumban (Mechelen), Hollandiában (PSV), Angliában (Sheffield Wednesday), Olaszországban (Bari, Bologna, Lecce) és Franciaországban (Marseille) is. 2001-ben a Leccéből vonult vissza.

2009-ben diagnosztizálták nála a fehérvérsejteket érintő betegséget, amelynek okát pontosan még a specialisták sem tudják, a betegség csontfájdalmakat, vesekárosodást, vérszegénységet okozhat, és rendkívül nehéz gyógyítani. Betegségét szteroidokkal, kemoterápiával és őssejt-átültetéssel kezelték a svéd orvosok.

Bár úgy tűnt, meggyógyult belőle, 2013 januárjában kiújult a betegsége, és az őssejt-átültetés nem járt sikerrel. Az Elfsborg ennek ellenére alkalmazta edzőként, előbb az U19-es és az U21-es, majd az első csapatnál, ahol szerda reggel bekövetkezett haláláig látta el a feladatot.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
14 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07