Ausztrália: Kewell a szezon végén visszavonul

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.03.26. 10:11
A szezon végén befejezi pályafutását Harry Kewell, Ausztrália első, nemzetközi szinten is magasan jegyzett futballistája.

A 35 esztendős játékos szerdán közölte ezzel kapcsolatos elhatározását. A sydneyi születésű támadó korábban a Leeds Unitedben, az FC Liverpoolban és a Galatasarayban szerepelt, az idény kezdetén pedig egyéves szerződést kötött hazájában az élvonalbeli Melbourne Heart együttesével. A szezon során azonban végig sérüléssel küzdött, így alig lépett pályára.

„Örülök, hogy a Heartban fejezhetem be a karrieremet. Az utolsó meccsemet április 12-én játszom majd szülővárosom csapata, a Western Sydney Wanderers ellen” – közölte Kewell.

A Liverpoollal 2005-ben Bajnokok Ligáját nyerő, 2006-ban és 2010-ben világbajnoki résztvevő játékost – aki a válogatottban 56 mérkőzésen 17 gólt szerzett – a szurkolók 2012-ben minden idők legjobb ausztrál futballistájának választották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik