Unalmas döntetlen a holland-németen

2012.11.14. 22:43
null
Gyűrték egymást rendesen a hollandok és a németek (Fotó: Reuters)
Címkék
A holland labdarúgó-válogatott 0–0-s döntetlent játszott odahaza Németországgal. Az amszterdami mérkőzésen kevés gólszerzési lehetőség adódott a csapatok előtt, ráadásul azok is kihasználatlanul maradtak.

A németeknél nyolc alapjátékos is hiányzott a keretből, a hollandoknál pedig Kenneth Vermeer debütált a kapuban. A találkozó előtt korábbi kiváló holland játékosokat – Patrick Kluivert, Edgar Davids, Michael Reiziger, Ruud van Nistelrooy – búcsúztattak hivatalosan is a nemzeti csapattól.

A mindig kiélezett küzdelmet hozó összecsapáson a klasszikus ék nélkül felálló németek kezdtek támadóbb felfogásban, Marco Reus és Mario Götze is jól mozgott a pályán – előbbi a negyedik percben megkínálta Vermeert, aki könnyedén védett. Idővel egyre kiegyenlítettebb lett a játék, mindkét csapat sok apró hibával futballozott, illetve a szabálytalanságok is megsokasodtak.

A támadásépítés egyik együttesnek sem volt az erőssége az első játékrészben, 20-25 méterre a kapuk előtt elhaltak többnyire a támadások. Rögzített szituációkból azonban veszélyeztettek a csapatok (főleg a németek), ám gólt nem láthatott az amszterdami közönség az első negyvenöt percben.

A fordulás után a hollandok pörgették fel kicsit a ritmust (és a cseréket; Louis van Gaal három helyen is változtatott csapatán). Az 51. percben Per Mertesackernek kellett tisztáznia Dirk Kuyt elől, majd három minutummal később ismét az Arsenal védője fejelte ki Van der Vaart középre kanyarított labdáját.

Az 59. percben a megsérülő Afellayt kellett lecserélni, majd a hollandoknak kellett takarítaniuk a saját kapujuk előtt, Lewis Holtby adott be veszélyesen. A játék küzdő szelleme domborodott ki a hátralévő időben is, Reus a hajrában kihagyott egy ziccert (hét méterről durrantott csúnyán fölé), így 0–0-val zárult a találkozó.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HOLLANDIA–NÉMETORSZÁG 0–0
Amszterdam, Amsterdam Arena. Vezette: Pedro Proenca (portugál)
Hollandia: Vermeer – Van Rhijn (De Vrij, a szünetben), Heitinga (Janmaat, a szünetben), Vlaar, Martins Indi – N. de Jong, Afellay (Van Ginkel, 59.), Van der Vaart (Emanuelson, 72.) – Schaken, Kuyt, Robben (Elia, a szünetben)
Németország: Neuer – Höwedes, Mertesacker, Hummels, Lahm – L. Bender (S. Bender, 82.), Gündogan – T. Müller (Schürrle, 84.), Holtby (Neustädter, 87.), Götze (Podolski, 72.) – Reus (Draxler, 92.)
Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: négy játszmában nyert a Szeged

Röplabda
16 perce

BL-negyeddöntő: Real Madrid–Bayern München

Bajnokok Ligája
31 perce

BL, negyeddöntő: Sporting–Arsenal

Bajnokok Ligája
31 perce

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a „román futball nagymestere”

Minden más foci
1 órája

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
2 órája

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik