Felkészülés: Mészöly Kálmán díszvendég lesz Isztambulban

Vágólapra másolva!
2012.11.14. 10:06
Címkék
Érdekes hírt kaptunk Isztambulból. Török újságírókollégánk, Mehmet Basaran arról számolt be, hogy Mészöly Kálmán is díszvendég lesz megannyi világsztár között szerda este a dánok elleni mérkőzésen. A Török Labdarúgó-szövetség a 89. születésnapját ünnepli, de van ennél egy bűvösebb szám is: a dánok elleni barátságos összecsapás a török válogatott jubileumi, ötszázadik mérkőzése lesz. Ennek apropóján meghívtak mindenkit Isztambulba, aki csak számít a világ futballjában.

A Vasas egykori világválogatottja a nyolcvanas években edzősködött a Fenerbahcénél, és irányíthatta Törökország nemzeti csapatát is. Mészöly Kálmán azóta is rendszeres vendég Törökországban, gyakran meghívják hol baráti találkozóra, hol szakmai konferenciára. A jó kapcsolatot még az sem „rontotta el”, hogy a közelmúltban a Puskás Ferenc Stadionban lejátszott magyar–török vb-csoportmeccs a mieink sikerét hozta.

Mehmet Basaran beszámolt arról is, hogy a hírek szerint Mészöly Kálmán kitüntetést kap.

„Rendkívül jólesik és boldoggá tesz ez a meghívás – mondta a korábbi szövetségi kapitány. – Mindez azt jelenti számomra, hogy nemcsak engem, de a magyar labdarúgást is megbecsülik, sokra tartják a törököknél. Hallottam a neveket, hogy kik lesznek ott a jubileumi meccsen, nagy dolog, hogy én is meghívást kaptam a különböző országokból érkező sztárok között. Jólesik, hogy nem felejtettek el, és úgy emlékeznek rám, az ott végzett munkámra, hogy még most, ennyi év távlatából is a díszpáholyba invitálnak.”

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
1 perce

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
1 perce

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
1 perce

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 perce

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
16 perce

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
17 perce

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
19 perce

Venezuela és Peru is menesztette szövetségi kapitányát

Minden más foci
52 perce
Ezek is érdekelhetik