A spanyol támadások előtt Panama is behódolt

Vágólapra másolva!
2012.11.15. 00:34
null
Pedro szeptember óta hét gólt szerzett a válogatottban (fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol labdarúgó-válogatott félgőzzel is kitömte Panamát idegenben felkészülési mérkőzésen. A világ- és Európa-bajnok Pedro Rodríguez duplájával és David Villa góljával már az első félidőben eldöntötte a közép-amerikaiak elleni mérkőzést, a hajrában pedig Sergio Ramos és az újonc Markel Susaeta révén fölényessé tette a sikert, noha a lefújás előtt a hazaiaknak még sikerült szépíteni.

Spanyolország folytatta az elmúlt évek szokását, és újra a tengerentúlról választott ellenfelet magának a felkészüléshez – a Del Bosque-csapat 2010 óta játszott már Mexikóval, az Egyesült Államokkal, Argentínával, Kolumbiával, Mexikóval, Venezuelával, Costa Ricával és Puerto Ricóval is… –, ezúttal pedig Panamavárosba látogatott, ahol sima győzelemre számíthatott még úgyis, hogy messze nem legjobb összeállításában lépett pályára.

Igazi ünnep volt a két válogatott történetének első találkozója, hiszen telt ház és remek hangulat várta a csapatokat. A gólfesztivál kezdetére sem kellett sokat várni, hiszen David Villa első helyzete után nem sokkal megérkezett az első találat is: Andrés Iniesta passza után Pedro Rodríguez lőtt a védők sűrűjében a jobb alsó sarokba. A Barca támadója az ezt megelőző 11 spanyol válogatott találatból hatot szerzett! 0–1

Iniesta a folytatásban is nagyon élt: miközben a panamaiak gyakorlatilag csak a védekezéssel törődtek, a spanyol cselgépek olykor bolondot csináltak a hazai játékosokból. A 29. percben Iniesta a 16-os bal oldalán tört be, három ellenfelet is csúnyán becsapott – miközben összesen 10 hazai játékos a saját büntetőterületén belül téblábolt… –, a passza után pedig Villa lőtt a léc alá. 0–2

A különbség már az első félidőben fölényessé nőtt, amikor Juan Mata tért ölelő passza után Pedro fektette el könnyedén a kapust, majd az üres kapuba gurítva megszerezte a második gólját. 0–3

Nem volt egy súlycsoportban a két válogatott, bár a második félidőben a spanyolok egy-egy támadás erejéig hagyták már támadni a hazaiakat – a hazai közönség már attól is felzúdult, ha eljutott a világ- és Európa-bajnok tizenhatosáig –, ám legjobbjuk így is a kapus, Jaime Penedo volt. A hálóőr több bravúros védéssel tartotta csapatát, munkáját pedig Fortuna istenasszony is elismerte, hiszen Jesús Navas éles szögből leadott lövésénél kisegítette a kapufával.

Penedo „varázslatát” a csereként beállt Sergio Ramos törte meg: a Real Madrid védője a hajrában szabadrúgásból tanári módon helyezett a léc alá, s a gól után alaposan felpörögtek az események. A debütáló Markel Susaeta első válogatott meccsén megszerezte első gólját is egy tökéletesen kijátszott akció végén, majd egy vitatott büntető után Gabriel Gómez révén szépítettek a hazaiak. Spanyolország 5–1-re győzte le idegenben Panamát.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PANAMA–SPANYOLORSZÁG 1–5 (0–3)
Panamaváros, Rommel Fernández Stadion, 34000 néző. V: M. Morales (mexikói)
SPANYOLORSZÁG: Valdés (Casillas, 60.) – J. Alba (S. Ramos, 60.), R. Albiol, J. Martínez, Juanfran – Iniesta (Fabregas, a szünetben), Busquets, Benat – Pedro (Soldado, a szünetben), Villa (Susaeta, 73.), Mata (Jesús Navas, a szünetben). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Gólszerzők: G. Gómez (87. – 11-esből), ill. Pedro (16., 43.), Villa (29.), S. Ramos (81.), Susaeta (84.)
Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: Szeged–Wisla Plock

Kézilabda
7 perce

A 150 éve született Gillemot Ferencre emlékeztek a Fiumei úti temetőben

Magyar válogatott
8 perce

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
18 perce

Lerövidített időfutamot nyert meg Filippo Ganna a Vueltán

Kerékpár
35 perce

Könyv jelent meg Simon Tiborról

Labdarúgó NB I
53 perce

Magyar kosárlabda: félig tele a pohár az elmúlt idény legjobbjainál

Kosárlabda
1 órája

Jövőre augusztusban lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
1 órája

A Leicester és a Lyon korábbi, ANK-győztes csatára is a CFR-ben folytatja – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik