Kétgólos hátrányból állt fel a Liverpool

Vágólapra másolva!
2011.08.01. 21:41
null
Downing (balra) jó beadásokkal vétette észre magát (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Liverpool nemzetközi felkészülési mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott a norvég első osztályú Valerengával. A spanyol élvonalbeli Athletic Bilbao a harmadosztály újoncát 2–1-re győzte le.

A 14. percben megszerezte a vezetést a Valerenga: Havard Nielsen adott középre a bal oldalról, Lars Iver Strand két védő között becsúszva lőtt a bal alsóba.

Nagy meglepetésre négy perccel később tovább növelték előnyüket a norvégok: Yssouf Konét sodorta el két liverpooli védő, miközben az afrikai csatár kapáslövést kísérelt meg, a játékvezető büntetőt ítélt. Fengor Ogude állt a labda mögé, és elemi erővel a jobb alsóba helyezett, Pepe Reina hiába ért bele, hárítani már nem tudott. (2–0)

A 43. percben szépített a Liverpool: egy jobb oldali beadás után Daniel Agger csúsztatott az ötösön helyezkedő Andy Carrollhoz, aki kétes körülmények között szelídítette meg a játékszert, majd mintegy öt méterről a kapuba közepébe bombázott.

A második félidőben a csereként beálló Alberto Aquilani színt vitt a „vörösök" játékába, előbb egy remek lövéssel, majd gólpasszal hívta fel magára a figyelmet: jobb oldali szögletét Agger mintegy öt méterről a kapu bal oldalába fejelte. (2–2)

A 87. minutumban ismét Aquilani jeleskedett az előkészítő szerepében, szögletét középen Dirk Kuyt megcsúsztatta, majd a hosszú saroknál érkező Agger közvetlen közelről a keresztléc alá bombázott.

A 94. percben a csereként beálló Mohammed Fellah kapott labdát középen, majd egy csel után mintegy húsz méterről a kapu bal oldalába tekert, ezzel kialakította a 3–3-as végeredményt.

A spanyol élvonalbeli Athletic Bilbao már a hetedik percben kétgólos előnybe került a harmadosztály újonca, az SD Amorebieta ellen, melynek erejéből csak a szépítésre futotta az első félidő lefújása előtti pillanatokban.

VALERENGA–LIVERPOOL 3–3


NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Valerenga (norvég)–Liverpool (angol) 3–3
SD Amorebieta (spanyol)–Athletic Bilbao (spanyol) 1–2
Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: Csókási Gabriella kikapott az első fordulóban

Egyéb egyéni
6 perce

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
24 perce

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
1 órája

Hollandiával nem bírt, de Portugáliát legyőzte a víz alatti hokiválogatott

Egyéb csapat
2 órája

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
2 órája

A brazil kapus megdöntötte Shilton legendás rekordját

Minden más foci
2 órája

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
3 órája

Major Veronika érezte, hogy éremmel jöhet haza a párizsi olimpiáról

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik