Ronaldo: Inkább a Real, mint a Barca

2011.03.23. 08:59
null
Ronaldo (balra) szívesebben emlékszik vissza a Madridnál eltöltött szezonokra, mint a barcelonaira <br />(Fotó: Action Images)
Címkék
A nemrégiben visszavonult csatárfenomén, Ronaldo Spanyolországban járt, és interjút adott a La Cadena SER nevű rádiónak. Ebben bővebben beszélt az európai labdarúgás viszonyairól. A korábbi támadó elmondta, ha Pep Guardiola és José Mourinho közül kellene választania, akkor inkább az utóbbi mellett tenné le a voksát, és szerinte Kakát egyáltalán nem kell még leírni.

 

„Guardiola és Mourinho közül a portugált választom. Nagy ember, vidám és szórakoztató. Jól ismerem a barcelonai időkből, amikor Robson segítője volt. Nem gondoltam volna, hogy vezetőedző lesz belőle, de kellemes meglepetést okozott. Az eredményei mindenesetre nagyon meggyőzőek” – hasonlította össze a két spanyolországi gigász együttes vezetőedzőjét Ronaldo.

A csatár hosszú pályafutása során játszott az FC Barcelona és a Real Madrid színeiben is, most elárulta, hogy a blancókat jobban szereti. „Sandro Rosell (a Barcelona jelenlegi elnöke – a szerk.) a barátom, és tudja ezt, de a Florentino Pérezzel való kapcsolatom miatt mindig a madridi csapatot választom, ha a kedvenc spanyolországi együttesről van szó. A szívem inkább fehér, mint gránátvörös-kék” – nyilatkozta Ronaldo.

A Fenomén ugyanakkor leszögezte, hogy a Barcelonáról is nagyon szép emlékeket őriz. „Csupán egy évet töltöttem ott, ami látványos volt, de végül Núnez (Josep Lluís Núnez, a katalánok akkori elnöke – a szerk.) nem tartotta meg a szavát, és továbbadott az Internek. Kész show, ahogy ma a katalánok játszanak. Ahogy átveszik a labdát, ahogyan kommunikálnak egymással, az csodálatos. Meg ahogy az a kicsi ember csinálja a dolgokat” – viccelődött Lionel Messire utalva a brazil.

Ronaldo elárulta, hogy honfitársával, Kakával továbbra is nagyon jóban van. „Nagyszerű barátom, most is együtt ebédeltünk. Súlyos térdsérülése volt, és én biztattam őt. Az a legfontosabb, hogy a klub és a csapattársai mellette állnak. Egy súlyos sérülésből felépülni nagyon nehéz, ha a klub és az emberek sem hisznek benned, akkor a dolog még nehezebbé válik” – mondta Ronaldo, aki nem volt híján hosszú kihagyásoknak pályafutása során.

„Madridban hisznek benne és teljes bizalommal vannak felé. Fel fog épülni, és nem tudom, mikor, de újra meghatározó ember lesz” – magyarázta Ronaldo, majd az újságíró kérdésére hozzátette, szerinte Kakának nem kellene visszamennie a Milanhoz, a Realban kellene maradnia.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája