Ciprus: Leandróék edzője a rájátszás előtt felajánlotta lemondását

2011.03.24. 12:18
Címkék
Az Apollón vendégeként a ciprusi élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alapszakaszának 26., utolsó fordulójában kétgólos vereséget elszenvedő Omonia Nicosia – amely Leandro személyében magyar válogatott labdarúgót is foglalkoztat – bosnyák vezetőedzője, Dusan Bajevic a számára csalódást jelentő eredmény után az öltözőben játékosai előtt bejelentette a lemondását. A történtek kapcsán a szakember megbeszélést folytatott Miltiadész Neophitou klubelnökkel, aki végül töretlen bizalmáról biztosította a trénert.

A megbeszélés után Bajevics elárulta: jól érzi magát az Omoniánál, és elégedettséggel tölti el, hogy a történtek ellenére megbíznak benne és csapatában. Lemondásával elsősorban játékosait szerette volna felrázni a rájátszás előtt, a vereség miatt pedig teljes mértékben magára vállalta a felelősséget.

Az Omonia a második helyen zárta az alapszakasz, tizenkét ponttal elmaradva az APOEL mögött, de öttel megelőzve a harmadik Anorthosziszt. Az AEK-kal kiegészülő négyes újabb oda-visszavágós rájátszással dönti el a bajnoki cím sorsát, bár a versenyfutás nem nulláról indul, hiszen a felek viszik magukkal a pontjaikat, így a címvédő Omonia aligha fogja be a favorit APOEL-t.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája