Mali: legkevesebb 36 embert tapostak halálra a bamakói stadionban

2011.02.22. 11:23
Címkék
Legkevesebb 36 embert tapostak halálra Mali fővárosának egyik stadionjában hétfő este egy muzulmán vallási ünnepen kialakult tülekedésben – alig egy évvel egy hasonló szerencsétlenség után.

A bamakói belügy- és polgári védelmi minisztérium keddi közlése szerint az eltiport és megfulladt áldozatok túlnyomó többsége nő, a szerencsétlenségben további hetvenen sérültek meg.

Az eset a Modibo Keita nevű, 25 ezer ember befogadására alkalmas stadionban történt, amely zsúfolásig megtelt egy muzulmán ünnep alkalmából. Az eseményen Ousmane Madani Haidara imám tartott beszédet. Szemtanúk közlése szerint a baj akkor következett be, amikor a híres imám a prédikációja után áldást osztott, és a hívek mind közel akartak kerülni hozzá, hogy megérinthesse őket a hitük szerint gyógyulást és védelmet hozó imám. A nők az első sorokban álltak, ez magyarázza, hogy az áldozatok néhány kivétellel közülük kerültek ki.

A bamakói Gabriel Touré kórháznál kedden nagy tömeg gyűlt össze a szerencsétlenül járt hozzátartozók azonosítására.

A nyugat-afrikai országban csaknem pontosan egy évvel ezelőtt történt már egy hasonló szerencsétlenség: 2010. február 26-án mintegy harminc zarándokot tapostak halálra Timbuktuban, egy vallási ünnepre igyekvő tömeg tolongásában.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája