Lyon: az elnök megpedzette Claude Puel edző közelgő leváltását

Vágólapra másolva!
2011.02.25. 18:19
Címkék
Mértékadó francia sportlapok arra következtetnek Jean-Michel Aulas klubelnök pénteken napvilágot látott nyilatkozatából, hogy a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Lyon az idény végén elköszön Claude Puel vezetőedzőtől.

Egy helyi havilap, a Lyon Capitale pénteken megjelent számában riporteri felvetésére – miszerint Claude Puel úgy érzi, nem kap szerződéshosszabbítási ajánlatot az elnöktől – Jean-Michel Aulas a következőket válaszolta:

„Igen, van oka arra, hogy így érezzen. Több nehézséggel is küzdünk manapság, a sajtóval és a közönség egy részével is vannak gondjaink. Számtalanszor kritizáltak amiatt, hogy nagy csapatoknál nem szokás ilyen hosszú, négy évre szóló szerződést kötni edzővel. Ezeket az észrevételeket a dolgok jelenlegi állása szerint megalapozottnak kell neveznem."

Puel pénteki sajtótájékoztatóján nem kívánta részletesen kommentálni az elnök szavait, csak annyit mondott: egyetért vele, az idény végi számvetést követően előfordulhat, hogy feláll, és „körülnéz máshol".

Aulas nem szívbajos az edzőket illetően: Puel elődjével, Alain Perrinnel annak ellenére bontott szerződést 2008 nyarán, hogy az OL bajnoki címet és Francia Kupát nyert.

A 2012-ig szerződéssel rendelkező Puel vezetésével a Lyon még nem lett bajnok, de az idén versenyben van az aranyért (14 fordulóval a zárás előtt mindössze négy pont a hátránya az éllovas Lille mögött), sőt a Real Madrid elleni keddi 1–1 birtokában még a Bajnokok Ligájában sem kellett lemondania a továbbjutásról.

Legfrissebb hírek

„A Rapidnak meg kellett hajolnia a győriek előtt” – osztrák lapszemle

Európa-konferencialiga
17 perce

Kép: megrongálták a Mainz csapatbuszát a trondheimi meccs előtt

Európa-konferencialiga
51 perce

„Mindenki beletette a melót a győzelembe, Gavrics pedig az i-re tette fel a pontot”

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás AFC–DVSC az NB I-ben, Bayern München–RB Leipzig a Bundesliga-rajton

Minden más foci
8 órája

A Bayern ellen kezdi az idényt a Lipcse; Marc Márquez: Sok az éles kanyar, szoros verseny várható

E-újság
8 órája

Fucsovics továbbra is megállíthatatlan, újabb kiemeltet búcsúztatva elődöntős Winston-Salemben

Tenisz
8 órája

Gavrics-dupla, győri előny – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-konferencialiga
8 órája

Csütörtököt mond a Wednesday – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik