Dzsudzsák vezetésével PSV-győzelem

Vágólapra másolva!
2011.02.20. 18:38
null
Dzsudzsák remek szabadrúgással szerzett vezetést csapatának (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Eredivisie) 24. fordulójában a PSV hazai pályán 4–1-es győzelmet aratott a 15. perctől tíz emberrel játszó NAC Breda ellen. Dzsudzsák Balázs remek szabadrúgásgólt szerzett, Horváth Gábor pedig végig a pályán volt a vendég csapat színeiben.

 

A forduló előtt a tabella élén álló PSV jól kezdte a mérkőzést, amelyen Dzsudzsák Balázs és a NAC Breda színeiben szereplő Horváth Gábor is kezdőként lépett pályára, Fehér Csaba viszont nem kapott játéklehetőséget a vendégeknél.

A PSV már a 15. percben emberelőnybe került, Nemanja Gudelj ugyanis sárga lapot kapott az Ola Toivonennel való kakaskodása miatt, és mivel ez már a második ilyen figyelmeztetése volt, idő előtt kellett elhagynia a pályát.

A PSV sorra dolgozta ki a jobbnál jobb helyzeteket, a 26. percben pedig a vezetést is megszerezte: Dzsudzsák Balázs egy szabadrúgást remekül tekert a bal felsőbe. A magyar támadó szinte rögtön a gólja után a második találatát is megszerezhette volna, de maradt az egygólos hazai előny.

DZSUDZSÁK SZABADRÚGÁSGÓLJA

 

A második félidőben szintén sorra dolgozta ki a jobbnál jobb helyzeteket a PSV, aztán a tíz emberrel játszó vendégek Dzsudzsák Balázs hibáját kihasználva (a magyar légiós gyakorlatilag gólpasszt adott) Anthony Lurling révén egyenlítettek.

A PSV ezt követően is a kapujához szegezte a Bredát, amelyben ugyan Horváth Gábor hősiesen védekezett, ez sem volt elég az újabb hazai találatok elkerüléséhez.

A vezetést a 67. percben Jeremain Lens szerezte vissza, akinek Marcus Berg nagyszerűen készítette le lövésre a labdát, majd Ola Toivonen lőtt a kapuba, a 83. percben pedig Francisco Rodriguez talált be messziről, háromgólosra növelve a PSV előnyét.

Közben a 76. percben Dzsudzsák Balázst lecserélte Fred Rutten vezetőedző, a magyar légiós dühösen rögtön az öltöző felé vette az irányt.

A hazai csapat így is magabiztos győzelmet aratott, és továbbra is vezeti a holland bajnokságot.

 

EREDIVISIE
24. FORDULÓ
PSV–NAC Breda 4–1
Pénteki mérkőzések
Utrecht–Heracles 1–1
Szombati mérkőzések
Excelsior–Willem II 4–0
Heerenveen–AZ 0–2
Groningen–Roda 1–4
Vasárnapi mérkőzések
Den Haag–Feyenoord 2–2
Twente–NEC 1–1
Ajax–Venlo 1–0
Vitesse–De Graafschap 2–0

 

AZ ÁLLÁS
1. PSV 24 16 5 3 66-22 53
2. Twente 24 15 6 3 47-25 51
3. Ajax 24 14 6 4 47-22 48
4. Groningen 24 13 5 6 51-33 44
5. ADO Den Haag 24 12 6 6 45-34 42
6. AZ 24 11 7 6 36-27 40
7. Roda 24 10 9 5 43-33 39
8. Utrecht 24 10 6 8 40-32 36
9. Heerenveen 24 9 7 8 44-35 34
10. NEC 24 7 10 7 39-39 31
11. NAC Breda
24 9 4 11 32-42 31
12. De Graafschap 24 6 8 10 23-42 26
13. Heracles Almelo 24 6 7 11 34-43 25
14. Vitesse 24 6 7 11 29-38 25
15. Feyenoord 24 6 7 11 29-42 25
16. Excelsior 24 6 4 14 29-47 22
17. VV Venlo 24 4 1 19 22-55 13
18. Willem II 24 1 5 18 22-67 8
Legfrissebb hírek

Először rendeznek Párizsban NFL-alapszakaszmeccset

Amerikai sportok
11 perce

NS-képeslap: megújult a szigethalmi pálya és az öltöző is

Labdarúgó NB II
14 perce

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
15 perce

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
28 perce

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
39 perce

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
47 perce

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
55 perce

NOB: nincs menetrendje az orosz sportot sújtó szankciók feloldásának

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik