Brazília: a szövetséget és egy játékvezetőt 96 millió dollárra büntették

2011.02.27. 16:51
Címkék
A polgári bíróság döntése értelmében a Brazil Labdarúgó-szövetségnek és Edilson Pereira de Carvalho játékvezetőnek 96 millió dolláros(!) büntetést kell fizetnie manipulált mérkőzések miatt. A szóban forgó találkozókat még a 2005-ös országos bajnokságban játszották.

Az érintett játékvezető a tárgyalások során beismerő vallomást tett, amelyből kiderült: tizenegy meccs eredményét manipulálta úgy, hogy azok az őt megvesztegető szerencsejátékosok tippjeinek megfeleljenek. A csapatok közül a Corinthians van név szerint is kiemelve, amely nyert is és veszített is ez idő alatt mérkőzéseket, majd megszerezte a bajnoki címet.

Az egyelőre nem egyértelmű, hogy a bíróság által bűnösnek talált szövetség és játékvezető milyen arányban osztoznak majd a büntetésen.

Mindenesetre a brazil szövetségnél már jelezték, hogy fellebbeznek.

A bíróság a „fogyasztók jogainak megvédésére” hivatkozva hozta meg döntését.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája