Bíróbotrány: elhalasztott tárgyalás, a FIFA-hoz fordulna az fb

2011.02.22. 20:15
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága az elnökségnél kezdeményezi a nemzetközi szövetséggel (FIFA) való kapcsolatfelvételt azért, hogy hatáskörét tisztázza a február 9-i, észt–bolgár felkészülési mérkőzésen engedély nélkül közreműködő, majd emiatt felfüggesztett három játékvezető ügyében. A tárgyalást március 22-re halasztotta a testület.

Az fb azt szeretné megtudni, hogy az ominózus találkozó hivatalos, nemzetek közötti összecsapásnak minősül-e, s ha igen, indítványozza, hogy a fegyelmi eljárás hatáskörét a FIFA utalja át az MLSZ-hez.

A bizottság azután hozta meg határozatát, hogy keddi ülésén a tagok öt órán keresztül hallgatták meg a mérkőzést vezető Lengyel Kolost, valamint két asszisztensét, Selmeczi Krisztiánt és Csák Jánost.

Az MLSZ honlapja szerint a meghallgatásokra a szoros határidő miatt volt szükség.

Az Antalyában rendezett mérkőzés nemzetközi visszhangot váltott ki, miután felvetődött a csalás gyanúja, a 2–2-re végződő találkozón ugyanis mind a négy gól büntetőből született. A magyar játékvezetők személye szintén botrányt okozott, ugyanis idehaza mindhárman a BLSZ égisze alatt a Budapest-bajnokságban és az NB III-ban vezetnek mérkőzéseket, azaz nem lettek volna jogosultak A-válogatott meccsen közreműködni.

A történtek után mindhármuk engedélyét azonnali hatállyal bevonták.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
1 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
2 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
2 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
2 órája