Felkészülés: öt gólt kapott az Arsenal, mégis nyerni tudott

2010.08.07. 19:08
null
Samah fejeli az első Arsenal-gólt (Fotó: Action Images)
Címkék
Nem akármilyen találkozót hozott az Arsenal lengyelországi vendégjátéka, az „ágyúsok” ugyanis 6–5-re nyertek a Legia Warszawa ellen.

A felkészülési meccs első gólját a Legia argentin U20-as világbajnoka, Alejandro Cabral szerezte, majd Artur Jedrzejczyk duplájával a 37. percben már 3–0-ra vezettek a lengyelek.

Maruan Samah azonban még az első félidőben szépített, a szünet után pedig Emmanuel Eboué két találatával előbb egyenlített az Arsenal, majd Kieran Gibbs révén meg is fordította a meccset.

Ezzel viszont még nem volt vége a gólparádénak. A harmadik találatát jegyző Jedrzejczyk egalizált, Jay Emmanuel-Thomas és Samir Nasri góljával viszont az angolok elléptek 6–4-re, hogy aztán a végeredményt a 90. percben betaláló Maciej Iwanski állítsa be.

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI

 

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS 
LEGIA WARSZAWA–ARSENAL 5–6 (3–1)
Legia Warszawa: Antolovic (Machnowskyj, 74.) –Jedrzejczyk (Kumbev, 89.), Knezevics, Wawrzyniak, Komorowski –  Manu (Kucharczyk, 90.), Vrdoljak (Iwanski, 29.), Borysiuk, Cabral (Giza, 68.), Rybus (Szałachowski, 74.) – Mezenga (Chinyama, 63.)
Arsenal: Fabianski (Szczesny, a szünetben) – Sagna (Nordtveit, 76.), Koscielny, Vermaelen, Clichy – Walcott (Eboue, a szünetben, Frimpong (Gibbs, a szünetben), Wilshere (Lansbury, 70.), Nasri, Rosicky (Vela, a szünetben) – Samah (Emmanuel-Thomas, 70.).
Gólszerzők: Cabral (17.), Jedrzejczyk (33., 37., 73.), Iwanski (90.), ill. Samah (38.), Eboué (53., 60.), Gibbs (62.), Emmanuel-Thomas (78.), Nasri (81.)
Legfrissebb hírek

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
6 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
13 perce

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
14 perce

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
30 perce

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
30 perce

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
34 perce

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
56 perce

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
59 perce
Ezek is érdekelhetik