Busacca beintett a berni szurkolóknak

2009.09.20. 14:07
null
Massimo Busacca elveszítette hidegvérét (fotó: SonntagsBlick)
Címkék
Massimo Busacca nevétől volt hangos a labdarúgó Svájci Kupa szombati játéknapja. Az első számú helvét FIFA-bíró ugyanis Badenben beintett a vendég Young Boys szurkolóinak.
Eddig sem szerették Massimo Busaccát a Young Boys drukkerei, a szombati mérkőzés után pedig végképp feketelistára került náluk.

Az elsőszámú svájci bírót jelölték ki ugyanis a másodosztályú Baden és az élvonalbeli Young Boys összecsapására, és a vendég berni szurkolók csapatuk biztatása helyett azonnal a játékvezetőt találták meg, miután az a hangosbeszélőn keresztül a sportszerű szurkolásra figyelmeztette őket.

„Busacca, Busacca, va fa un culo” – hallatszott több száz torokból a vendégszektorból, és aki korábban követte az egyik hazai tévécsatorna valóságshow-ját, az tudhatja, nem éppen dicsérő szavak hangzottak el a drukkerek szájából.

Busacca türelme nem sokkal később elfogyott, ekkor középső ujját felemelve fejtette ki véleményét a Young Boys szurkolóiról. A rutinos svájci bíró a SonntagsBlicknek adott meccs utáni nyilatkozatában azt mondta, megbánta tettét.

„Amit tettem, az egy érthető emberi reakció volt. A meccs kezdetétől provokáltak. De sajnálom a történteket.”

A találkozón hiába szerzett vezetést a Baden a 7. percben, végül az esélyesebb Young Boys diadalmaskodott 3–1-re. Busaccát egyébként a szállodában két hazai szurkoló várta, de ők nem szidták a bírót: autogramot kértek tőle…
Legfrissebb hírek

A Wizz Air lett a budapesti atlétikai világdöntő repülési partnere

Atlétika
1 perce

Tollaslabda Eb: Sándorházi személyében az utolsó magyar is búcsúzott

Egyéb egyéni
28 perce

Kórházba került a legendás Eddy Merckx

Kerékpár
32 perce

DVSC: Bárány Donátra műtét és hosszabb kihagyás vár

Labdarúgó NB I
34 perce

Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe

Kézilabda
46 perce

Kisvárda: hamarosan újra edzésbe állhat Pintér Filip

Labdarúgó NB I
1 órája

Fókuszban a fiatalok: Jurek Gábor a hajrában beállva is bizonyított

Labdarúgó NB I
1 órája

Életmódváltásból ötven kilométeres országos bajnoki cím

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik