| Anderlecht–Standard Liege 1–1 (Legear 52., ill. Mbokani 60.) |
Csütörtök este lejátszották a belga bajnokság kétmeccses döntőjének első összecsapását a Constant Vanden Stock Stadionban: a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht és Standard Liege-t fogadta. A kilencven perc után nem lettünk sokkal okosabbak: a második félidőben esett két góllal 1–1-re zártak a csapatok, a Standard Mikulic kiállítása miatt emberhátrányban fejezte be a találkozót.

Fotó: Reuters
Mbokani gólja még sokat érhet a Standardnak

Fotó: Reuters
Mbokani gólja még sokat érhet a Standardnak
Az első félidőben egyértelműen jobb volt Bölöni László csapata, a Liege, olyannyira, hogy kétszer is majdnem vezetést szerzett, ám a kapufa mindkét alkalommal a hazaiakat segítette.
Az Anderlechtnek nem igazán sikerültek a támadások, a Standard kapuját őrző Sinan Bolatnak nem sok dolga akadt az első 45 percben.
A második félidő elején a játék képe alapján némi meglepetésre vezetést szerzett az Anderlecht: De Sutter beadását követően Legear fejese kötött ki a Standard kapujában, Bolat tehetetlen volt.
Nem kellett sokat várni az egyenlítésre, Carcela húzott el a bal szélen, középre kanyarított, az érkező – és a mérkőzésen igen aktív – Mbokani pedig két védő között kibújva csúsztatott a hosszú sarokba, védhetetlen fejes volt.
Ezzel mintha be is fejezték volna a mérkőzést csapatok, nem úgy játszottak, mint akik győzelemre törnek, úgy tűnt, mindkét brigád megelégszik az eredménnyel.
A hajrára ráadásul még a játék küzdő jellege dominált, szinte percenként akadtak sárga lapot érő esetek, és Verbist játékvezető nem is habozott a zsebébe nyúlni. Ennek eredményeképpen a 87. percben a vendégek horvát védője, Mikulic begyűjtötte második sárgáját, így mehetett is zuhanyozni.
A találkozó 1–1-gyel zárult, az utolsó hazai helyzetek egyike Juhász Roland nevéhez fűződik, aki egy balról beívelt szöglet után fejelt messziről a léc fölé.
A döntő visszavágójára vasárnap este 20.30-tól kerül sor. A kérdésre tehát, hogy mely csapat lesz a bajnok, akkor kapunk választ. Egyelőre az biztos, hogy jelenleg a Liege ehhez valamivel közelebb áll, hiszen Juhászéknak mindenképpen gólt kell szerezniük a Standard otthonában.
JUPILER LEAGUE, BAJNOKI DÖNTŐ
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





