Női UEFA-kupa: a Duisburg már a döntő első meccsén „döntött”

2009.05.19. 21:35
Címkék
Tulajdonképpen eldőlt, hogy ki nyeri a női labdarúgók legrangosabb európai sorozata, azaz a női UEFA-kupa 2008–2009-es kiírását: a német FCR 2001 Duisburg ugyanis idegenben győzte le 6–0-ra az orosz Zvezda-2005 együttesét.
A német csapat kazanyi parádéjából Inka Grings három góllal vette ki a részét, és a pénteki, duisburgi visszavágó csupán formalitásnak tűnik.Azért az első meccs hőse szerint azon is keményen odateszik majd magukat:„A visszavágót is feltétlenül meg akarjuk nyerni! Egyrészt a szurkolókért, másrészt azért a rekordért, hogy a miénk legyen minden idők első olyan csapata, amely az egész szezonban nem veszített mérkőzést ebben a sorozatban” – mondta határozottan Grings.A találkozónak a másodosztályban szereplő férficsapat stadionja, a 31 500 nézőt befogadó MSV Arena ad otthont.Az UEFA-kupában induló magyar bajnok, az 1. FC Femina már szeptemberben, az első selejtezőkörben búcsúzott, miután a minitornán a harmadik helyen végzett a később döntőig jutó Zvezda és a litván Gintra-Universitetas mögött, a feröeri KÍ Klaksvíkot megelőzve.A női futballban a következő idényben már Bajnokok Ligáját rendez az UEFA; a kvalifikációt követően 32 csapat kerül a főtáblára, ám – a férfiakkal ellentétben – a hölgyek azonnal egyenes kieséses rendszerben játszanak majd.

NŐI UEFA-KUPA, DÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
Zvezda (orosz)–Duisburg (német) 0–6

NŐI UEFA-KUPA, DÖNTŐ

ELSŐ MÉRKŐZÉS
Zvezda (orosz)–Duisburg (német) 0–6
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
6 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
6 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
7 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
7 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
7 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
8 órája