Peru: óriási balhé az élvonalba jutásról döntő mérkőzésen

2008.12.02. 02:05
Címkék
Száznál is többen sérültek meg azokban az összecsapásokban, amelyek az élvonalba történő feljutásról döntő perui labdarúgó-mérkőzésen és azt követően következtek be Ayacucho városában. A helyi média által "óriási harcnak" minősített csetepaték a Huamanga-Huancayo meccs közben kezdődtek, amikor is 4–1-es hazai vezetésnél, négy perccel a rendes játékidő vége előtt a bíró a vendégek javára ítélt meg egy szabadrúgást.
A Huamangán amúgy a háromgólos győzelem sem segített, mivel az első meccsét 3–0-ra veszítette el, viszont az indulatok – éppen a feljutás elbukása miatt – a visszavágó végére elszabadultak, s a vitatott ítélet nyomán a vendéglátók futballistái körbevették, majd össze-vissza lökdösték a játékvezetőt.Kilenc percig állt a játék, majd a bíró a maradék négy perc lejátszására még engedélyt adott, a nekikeseredett hazai szurkolók viszont ekkor már nem a találkozót nézték, hanem előbb elkezdtek köveket (és mindazt, ami a kezük ügyébe akadt) bedobálni a pályára, majd áttörték a biztonsági erők kordonját is, és a játéktérre tódultak.A rendfenntartók többek között könnygázt használtak a beözönlők kiszorítására – nagyon sokan ekkor szenvedtek különböző sérüléseket, alapvetően légzőszervi bajokat. A stadionon kívül is folytatódtak az összecsapások, vandálok például felgyújtották az egyik rendőrőrsöt.A mérkőzés játékvezetője utóbb azt nyilatkozta a vasárnapi incidensről, hogy a hazai futballisták rátámadtak, és több mint két órán át kellett a stadionban maradnia, míg erős rendőri őrizet mellett végre távozhatott.
Legfrissebb hírek

A Nyíregyháza megérdemelten nyert a Paks ellen és nagyon közel került a bennmaradáshoz

Labdarúgó NB I
9 perce

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
12 perce

Gundel-Takács Bence: Talán jókor jött ez a pofon

Labdarúgó NB I
19 perce

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
53 perce

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Két megpattanó lövés okozta a Honvéd vesztét

Labdarúgó NB II
1 órája

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik