Messi örülne Maradona kinevezésének, és már a vb-címről beszélt

Vágólapra másolva!
2008.10.29. 14:32
A világ szinte összes meghatározó sportportálján Diego Maradona vigyorog a címlapon, a hírek pedig arról szólnak, hogy a korábbi legendás futballista lesz az argentin válogatott szövetségi kapitánya. Ahogy arról még kedden beszámoltunk, Maradona az első számú esélyes a posztra. Lionel Messi, a Barcelona középpályása a Gazzetta dello Sportnak már nyilatkozott is a kapitányjelöltről.
Maradona hamarosan szövetségi kapitányként adhat utasításokat Messinek (balra) és Téveznek
Fotó: Action Images (archív)
Maradona hamarosan szövetségi kapitányként adhat utasításokat Messinek (balra) és Téveznek
Maradona hamarosan szövetségi kapitányként adhat utasításokat Messinek (balra) és Téveznek
Fotó: Action Images (archív)
Maradona hamarosan szövetségi kapitányként adhat utasításokat Messinek (balra) és Téveznek

Ma több internetes forrás is már tényként közölte, hogy a két hete lemondó Alfio Basile helyett Diego Maradona lesz az argentin válogatott szövetségi kapitánya. Erről maga az „isteni Diego” is nyilatkozott, és úgy fogalmazott, hogy 2009. február 11-én Franciaország ellen már ő vezeti a nemzeti csapatot.

A szövetség vezetői hivatalosan még nem erősítették meg Maradona kinevezését, de azt elismerték, hogy tárgyalnak a korábbi világklasszissal.

Maradonával kapcsolatban Lionel Messi is nyilatkozott. A Barcelona sztárja a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elmondta, hogy szívesen dolgozna együtt az „isteni Diegóval”.

„Maradona rengeteget adott az argentin labdarúgásnak, és tudom, hogy nagyra értékel engem, ezért örülnék, ha ő irányítaná a válogatottat” – fogalmazott a középpályás, aki nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy Maradona egy korábbi interjújában bírálta őt egyénieskedő játéka miatt, hiszen korábban sok dicséretet is kapott a leendő szövetségi kapitánytól.

Messi azt is megjegyezte, Maradonáék 1986-os világbajnoki győzelme már nagyon régen volt, és úgy érzi, éppen itt lenne az ideje, hogy a dél-afrikai vb-n újra a csúcsra érjen a válogatott.

AZ „ISTEN KEZE”



Diego Armando Maradona játékoskarrierje egyébként nyitott könyv a rajongók előtt. Az 1960. október 30-án Buenos Airesben született csillag örökre beírta magát a labdarúgás történetébe, többek között a Messi által is említett világbajnokság negyeddöntőjében az angolok ellen szerzett két góljával, na és persze 21 évig tartó, óriási sikerektől hangos, de nagy botrányoktól sem mentes pályafutásával.

ZSENIÁLIS GÓL ANGLIÁNAK



Edzőként elért eredményei, vagy inkább eredménytelenségei azonban már közel sem ennyire ismertek a nyilvánosság előtt.

Még nem fejezte be véglegesen az aktív játékot, amikor 1994-ben a Deportivo Mandiyúnál, majd 1995-ben a Racing Clubnál dolgozott edzőként, de egyik csapatnál sem alkotott maradandót. Első megbízatása két-, a második pedig négy hónapig tartott.

A hírek szerint Maradona a válogatottnál többek között Carlos Bilardóval, az 1986-os együttes szövetségi kapitányával is együtt dolgozik majd.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik