Diego Maradona szerint igazságtalan eredmény született Ecuadorban

Vágólapra másolva!
2009.06.11. 12:32
Ahogy arról már beszámoltunk, az argentin válogatott világbajnoki selejtezőn 2–0-ra kikapott Ecuadorban. Diego Maradona szerint ellenfelük szinte helyzet nélkül lőtt két gólt, és csak a véletlennek köszönheti sikerét. A kapitány azonban előretekint, és már a brazilok elleni szeptemberi meccsre készül.
Fotó: R
Fotó: R
„Ecuador az első félidőben nem csinált semmit, a másodikban pedig talált két gólt” – kezdte a quitói vereség utáni nyilatkozatát Diego Maradona, az argentin válogatott szövetségi kapitánya.

A kapitány hozzátette: gyorsan el kell felejteni a vereséget, és csapatának ősszel mindenképpen le kell győznie a dél-amerikai csoportot vezető Brazíliát.

„Nem szabad ezen sokat rágódni, tovább kell lépni. Szeptemberben, a következő körben le kell győzni Brazíliát” – fogalmazott Maradona, aki ezúttal sem hibáztatta futballistáit, sőt büszkén mondta, hogy mindent a megbeszéltek szerint csináltak. Csupán a gól hiányzott a játékukból, pedig meglátása szerint egyetlen argentin találat eldöntötte volna a találkozót.

Maradonával egyetértett Carlos Tévez is, aki büntetőt hibázott az első félidőben, 0–0-s állásnál.

„Győzelmet érdemeltünk volna, sokkal jobban játszottunk Ecuadornál. Furcsa érzések kavarognak bennem, mert jól futballoztunk, viszont kikaptunk” – fogalmazott az argentin támadó.

Maradonával másodszor kapott ki Argentína. Korábban Bolíviában 6–1-es vereséget szenvedtek Lionel Messiék.

Argentína jelenleg az automatikus vb-résztvevő negyedik helyen áll a dél-amerikai zónában, de a hátralévő fordulókban Brazíliát fogadja, míg Paraguay és Urugay ellen idegenben lép pályára.

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. Brazília 14 7 6 1 25–6 +19 27
2. Chile 14 8 2 4 23–14 +9 26
3. Paraguay 14 7 3 4 20–13 +7 24
4. Argentína 14 6 4 4 19–15 +4 22
5. Ecuador 14 5 5 4 18–20 −2 20
6. Uruguay 14 4 6 4 23–16 +7 18
7. Kolumbia 14 4 5 5 7–11 −4 17
8. Venezuela 14 5 2 7 17–24 −7 17
9. Bolívia 14 3 3 8 19–30 −11 12
10. Peru 14 1 4 8 7–29 −22 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik