Ausztria: Korsós György ismét betalált, és már három gólnál tart

2008.10.19. 02:01
Címkék
Hazai pályán 1–1-es döntetlent ért el az osztrák másodosztályú bajnokság 12. fordulójában az Austria Wien tartalékcsapata az FC Trenkwalder Admira ellen.
A hír önmagában még aligha lenne érdekes számunkra, ám az már annál inkább, hogy a hazaiak egyetlen gólját Korsós György szerezte.Kevesen tudják pedig tény – annak ellenére, hogy tavasszal a visszavonulásáról lehetett olvasni –, a korábbi harmincháromszoros magyar válogatott labdarúgó a nyártól az Austria II-ben futballozik, csapata mindegyik mérkőzésén pályára lépett, és már három gólnál tart.A még mindig csak 32 éves, csapatkapitánynak is megválasztott Korsós az Admira ellen a hetedik percben nagyszerűen érkezett Marine Leovac bal oldali beadására, és erőteljes fejessel vette be az ellenfél kapuját. A magyar légiósnak aztán a 12. percben volt még egy veszélyes fejese, ezt azonban Thomas Mandl kapus hárítani tudta.Az Austria azonban nem tudta tartani az előnyt, és a vendégek Günther Friesenbichler révén egyenlítettek az 56. percben.A korábban védőként és középpályásként is számításba vett Korsós egyébként végigjátszotta a meccset – középhátvédként.
Legfrissebb hírek

„Minden meccsen hibázik” – Konatét pécézte ki Carragher a PSG-meccs után

Bajnokok Ligája
5 perce

Szilassy Zoltán: Kicsivel több edzésidőnk és pihenőnk volt, mint a Brassónak

Jégkorong
15 perce

Kun Anna: Remélem, leszek olyan jó, mint voltam

Egyéb egyéni
29 perce

„Van még öt bajnokink, mindent bele kell adnunk” – Kártik Bálint a Kazincbarcika kiesési gondjairól

Labdarúgó NB I
31 perce

Asztalitenisz WTT: András továbbjutott, Szántosi kiesett az első fordulóban

Egyéb egyéni
1 órája

Női vízilabda-vk: Keszthelyi és Tiba nélkül a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Szerződést bontott portugál szélsőjével az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Verstappen versenymérnöke riválisnál folytathatja – sajtóhír

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik