Argentína: edzőváltás az Independienténél, Santoro a beugró

2008.10.07. 12:28
Címkék
Pályafutása során már negyedszer hívta megbízott edzőnek az Independiente labdarúgócsapata Miguel Ángel Santorót, miután lemondott a klub eddigi szakvezetője, Claudio Borghi.
A klubbal játékosként négy Libertadores-kupát nyerő Santoro mondhatni az Independiente Szurgent Lajosa, hiszen a magyar edzőhöz hasonlóan ő is rendszeresen beugróként veszi át az együttes irányítását. A „főállásban” az argentin U20-as és U17-es válogatott kapusedzőjeként dolgozó tréner 2005-ben César Luis Menottit, 2007-ben Jorge Burruchagát, 2008 márciusában Pedro Trogliót és most Borghit váltotta a klubnál vészmegoldásként.Ami azt illeti, erre még a jövőben is adódhat lehetősége: az Independiente az elmúlt 10 évben 19 edzőt „fogyasztott el”…
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
1 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
1 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
2 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
2 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
2 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik