A Fenerbahce szurkolóinak elege van az Európa-bajnok trénerből

2008.10.06. 18:59
Címkék
A Fenerbahce nagyon rosszul kezdte a 2008–09-es idényt: a török bajnokságban hat mérkőzéséből négyet elveszített, míg a Bajnokok Ligájában két találkozója alatt mindössze egy pontot gyűjtött. Luis Aragonés, a csapat nyáron kinevezett vezetőedzője mégsem gondol a visszavonulásra.
Aragonésnek volt miért idegeskednie az elmúlt hetekben
Fotó: Action Images
Aragonésnek volt miért idegeskednie az elmúlt hetekben
Aragonésnek volt miért idegeskednie az elmúlt hetekben
Fotó: Action Images
Aragonésnek volt miért idegeskednie az elmúlt hetekben

A Fenerbahce a 2007–08-as idényben nagyszerű teljesítményt nyújtott. A török csapat szurkolói elégedettek lehettek annak ellenére, hogy a kedvenc együttesük „csak” a második lett a bajnokságban a nagy rivális Galatasaray mögött, mivel a Fener a negyeddöntőig menetelt a Bajnokok Ligájában, és a Chelsea ellen is megvolt az esélye a továbbjutásra.

Azóta a csapatnál edzőt váltottak, a Spanyolországgal Európa-bajnokságot nyerő Luis Aragonés foglalta el Zico helyét. A Fenerbahce eddigi nyolc tétmérkőzése alapján nem volt jó döntés a klub vezetőitől, hogy megváltak a brazil trénertől, aki azóta az üzbég Bunyodkor Taskenthez került.

Aragonés csapata a török bajnokságban hat forduló után mindössze a 12. helyet foglalja el hat pontjával, míg a Bajnokok Ligája G-csoportjában az utolsó helyen áll, miután kikapott a Portótól, és döntetlent játszott a Dinamo Kijevvel.

A Fener a hétvégén hazai pályán szenvedett súlyos vereséget: a Kayserispor verte meg 4–1-re Roberto Carlosékat, így nem csoda, hogy egyre több szurkoló szeretné, ha a vezetőség leváltaná Aragonést. A rajongók a csúfos kudarccal záruló meccsen többek között a „szeretünk Zico” rigmus kiabálásával fejezték ki kritikájukat a spanyol tréner és a klub főnökei felé. Ennek ellenére az Európa-bajnok mester nem mond le posztjáról.

„A 4–1-es vereség nagyon rossz eredmény, de nem azért jöttem a Fenerhez dolgozni, hogy most lemondjak – mondta Aragonés. – Azért vagyok itt, hogy a lehető legjobb tudásom szerint irányítsam a csapatot.”

Az ősz mester mellett kiállt spanyol játékosa, Daniel Güiza, aki a 2008-as Eb-n együtt ünnepelhetett a trénerrel. A támadó szerint hamarosan jobb eredményeket ér el a Fenerbahce.

„Luis nagyon sok kritikát kapott az utóbbi időben, mivel a csapat nem nyerte meg a meccseit, de az ő feladata, hogy tovább dolgozzon – mondta a csatár. – Úgy gondolom, hogy hamarosan győztes együttest kovácsol a Fenerből, és nem hiszem, hogy meg vannak számlálva az órai a csapatnál.”
Legfrissebb hírek

„Szégyen” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
19 perce

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
27 perce

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
32 perce

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
41 perce

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
41 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
52 perce

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
58 perce

„Brutálisan nehéz meccs volt” – Bodó Richárd a Szeged továbbjutásáról

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik