A sas leszállt – Cuauhtemoc Blanco utoljára játszott a válogatottban

Vágólapra másolva!
2008.09.11. 15:12
Cuauhtemoc Blanco visszavonul. A mexikói válogatott játékos a szerdai, Kanada elleni 2–1-es világbajnoki selejtezőn aratott győzelem után jelentette be elhatározását.
Cuauhtemoc Blanco búcsút intett
Fotó: Reuters
Cuauhtemoc Blanco búcsút intett
Cuauhtemoc Blanco búcsút intett
Fotó: Reuters
Cuauhtemoc Blanco búcsút intett

Blanco már a mérkőzés előtt megtette bejelentését, majd a 89. percben 100. alkalommal lépett pályára zöld-fehér mezben Fernando Arce-t váltva kedvenc pályáján, az Azték Stadionban.

„Már korábban meghoztam a döntést. Úgy érzem, hogy az én időm lejárt a nemzeti válogatottnál, ám elégedett vagyok a pályafutásommal” – indokolta elhatározását a közép-amerikaiak kedvence.

A 35 éves játékos 100 mérkőzésén összesen 34 gólt szerzett címeres mezben, ezzel negyedik a rangsorban – egy egységnyivel elmaradva a legendás Carlos Hermosillótól és Luis Hernándeztől. Még 1995 február 1-jén debütált egy Uruguay elleni barátságos mérkőzésen.

Két világbajnokságon, az 1998-as francia és a 2002-es koreai-japán közös rendezésű világeseményen szerepelt, és ott volt az 1999-ben Konföderációs Kupát nyerő válogatott keretben is.

Pályafutása nagy részét a Club Américánál töltötte. A Real Valladolidnál ugyan két évre kipróbálta magát Európában, ám nem jött össze neki a komoly „tengereninneni” karrier. Visszament az Américához, ahol viszont az egyik legnagyobb sztár volt: négyszer lett a szezon legértékesebb játékosa a mexikói bajnokságban. 2007-ben az Egyesült Államokba, a Chicago Fire csapatához szerződött, ahol jelenleg is játszik. Tavaly az év gólját lőtte az MLS-ben.

Játéka elsősorban elképesztő és váratlan cselei, pökhendi gólörömei és extravagáns viselkedése miatt marad meg a szurkolókban, a mexikóiak bizonyosan nem feledik: „kaktuszország” lakóinak egyik legnagyobb kedvence marad a Temo becenévre (is) hallgató játékos. A FIFA még cselt is nevezett el róla (angolul Blanco Bounce=Blanco-ugrás; ez az, amikor a két lába közé veszi a labdát, és elugrik az ellenfele mellett).

Blanco keresztnevének jelentése „leszálló sas”, ami azért is érdekes, mert a Club Américának is egy sas a jelképe. Nem véletlenül nyilatkozta, ha lejár a szerződése, visszatér a kék-sárgákhoz, és fog ő még az Azték Stadionban játszani.

CUAUHTEMOC BLANCO PÁLYAFUTÁSA

KLUBFUTBALL
Szezon Csapat Mérkőzés/gól
1992–2007 América 333/125
1997–1998 Necaxa (kölcsönben) 28/13
2000–2002 Real Valladolid (kölcsönben) 23/3
2004 Veracruz (kölcsönben) 15/5
2007– Chicago Fire 34/8 (2007 júniusig)

VÁLOGATOTT
1995–2008 Mexikó 100/34
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik