Advocaat szerint a csapat jelezte, számolni kell vele a BL-ben is

2008.08.30. 10:40
Címkék
Méltán lehet büszke futballistáira Dick Advocaat, az UEFA-kupa-győztes Zenit remek játékkal 2–1-re legyőzte a Bajnokok Ligája-címvédő Manchester Unitedet a tegnapi, európai Szuperkupa-döntőben. Az oroszok uralták a meccset a kilencven perc nagy részében, és bizonyították az előttünk álló BL-szezon előtt, hogy komolyan számolni kell velük.
Határtalan orosz öröm: a Zenit ismét bizonyította, hogy Európa elitcsapatai közé törekszik
Fotó: Reuters/Erik Gaillard
Határtalan orosz öröm: a Zenit ismét bizonyította, hogy Európa elitcsapatai közé törekszik
Határtalan orosz öröm: a Zenit ismét bizonyította, hogy Európa elitcsapatai közé törekszik
Fotó: Reuters/Erik Gaillard
Határtalan orosz öröm: a Zenit ismét bizonyította, hogy Európa elitcsapatai közé törekszik

„Adtunk egy figyelmeztetést a jelenlegi ellenfeleinknek a Bajnokok Ligájában, még akkor is, ha ez amolyan barátságos jellegű mérkőzés volt. Számolni kell velünk a legrangosabb európai sorozatban is” – kezdte értékelését a lefújás után az orosz csapat vezetőedzője, Dick Advocaat.

„Úgy gondolom, hogy sok helyzetünk volt, és megérdemeltük a győzelmet. De nem koncentráltunk eléggé, több gólt is szerezhettünk volna, így később azért okozott kellemetlen pillanatokat a Manchester United.”

Majd Advocaat Andrej Arsavinról is beszélt, a Zenit legnevesebb játékosát ugyanis a kispadra ültette a szakember.

„Arsavin? Nem jelöltem a kezdőbe, mert így döntöttem. Ennyi, semmi több… Egyébként úgy látom, hogy megfelelő a játékosállományunk is, erős kispadunk van.”

Advocaat a pletykákra is reagált, a napokban ugyanis felmerült, hogy a belga válogatott szövetségi kapitányaként folytatná pályafutását, akár úgy, hogy ezt a Zenit vezeteőedzői pozíciója mellett csinálná.

„A belga válogatott? Szó sincs róla, a Zenit alkalmazottja vagyok, onnan kapom a pénzem, fel sem merülhet, hogy e mellett máshol is edzősködjem” – zárta le a témát igen gyorsan a holland mester.

A szentpétervári szurkolóknak tehát nem kell aggódniuk, náluk a szakmával minden rendben van. Különösen annak fényében állíthatjuk ezt, hogy a Dinamo Moszkvától 30 millió euróért megvett Danny Alves máris igazolta, hogy nem véletlenül szemelték ki Szentpéterváron, a gólt is szerző portugál középpályást választották a meccs legjobbjának.

„Boldog vagyok, nagyszerűen játszott a csapat. Gratulálok a Manchester Unitednek is, remek csapat, de most a Zenit támadásban és védekezésben is jobb volt. Elégedett vagyok a teljesítményemmel, de a társaim is jól játszottak, mindenki tette a dolgát” – mondta a mérkőzés után egy szuszra a 25 éves portugál válogatott labdarúgó.

ÖSSZEFOGLALÓ A ZENIT–MU SZUPERKUPA-DÖNTŐRŐL!

Legfrissebb hírek

Két adat, hogy miért lesz pokolian nehéz meccs az angoloknak Mexikó ellen

Foci vb 2026
11 perce

Leclerc nyert Russell és Hamilton előtt a Brit Nagydíjon! Antonelli pont nélkül maradt!

F1
14 perce

A Real Madrid játékosai vannak a legjobb formában a vb-n eddig

Foci vb 2026
48 perce

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
1 órája

Tuchelt megkérdezték, hogy használnak-e Viagrát az angol játékosok

Foci vb 2026
1 órája

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Mindenki a klasszikus öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája

Úszás: a legjobban tatabányai és zalaegerszegi cápa harapott a vízben

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik