Dánia: börtönbe megy a bírót fenyegető futballszurkoló

2007.12.11. 17:00
Címkék
A fellebbviteli bíróság 20 nap letöltendő börtönbüntetésre ítélte azt a dán futballszurkolót, aki a válogatott svédek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésén berohant a pályára és megtámadta a bírót.
A 29 éves férfi első fokon 30 napos, felfüggesztett börtönt és 40 óra közmunkát kapott, az ügyész azonban súlyosbításért fellebbezett.A magáról megfeledkezett, ittas drukker a június 2-ai találkozón befutott a pályára, hogy elégtételt vegyen Herbert Fandel német játékvezetőn, amiért kiállított egy dán futballistát, valamint büntetőt ítélt a svédeknek. A bíró az eset után, 3-3-as állásnál lefújta az összecsapást, később az európai szövetség (UEFA) 3-0-val a vendégeknek adta a mérkőzést.Az ügy ezzel még nem zárult le teljesen, a dán szövetség ugyanis kártérítési pert indított az elkövető ellen, akitől 1,9 millió koronát, azaz több mint 65 millió forintot szeretne behajtani, mert az UEFA az incidens után úgy határozott, hogy a dán együttesnek Koppenhágától legalább 140 km-re kell fogadnia következő két riválisát.A dánok végül nem kvalifikálták magukat a jövő évi, osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságra.
Legfrissebb hírek

55 év után újra magyar Eb-döntős 200 méteren!

Atlétika
11 perce

Varga Barnabás tizenegyest rontott a párbajban, nem az AEK nyerte meg a görög Szuperkupát

Légiósok
19 perce

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
20 perce

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
59 perce

Európai Szuperkupa: címvédés vagy Emerynek végre összejön? PSG–Aston Villa 1–1

Bajnokok Ligája
1 órája

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
1 órája

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
1 órája

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
1 órája