Megszerezte a B csoport második helyét a brazil válogatott, miután 1-0-ra győzött Ecuador ellen. A seleção gólját Robinho szerezte, rajta kívül más egyelőre nem tudott gólt lőni a címvédőnél. Ecuador három vereséggel zárta a kontinensbajnokságot, és kiesett.

Eddig még csak Robinhót ünnepelhették gól után honfitársai

Eddig még csak Robinhót ünnepelhették gól után honfitársai
A brazil válogatott a pont nélkül álló Ecuadorral találkozott. Dunga szövetségi kapitány sérülés miatt nem számíthatott Elanóra és Maiconra, őket Josué és Daniel Alves helyettesítette. A másik oldalon Luis Fernando Suarez szépen felforgatta csapatát, kispadra került többek között Mora kapus, Hurtado, De la Cruz és a két Tenorio.
A kapuban Elizaga a 18. percben igazolta a kapitányi döntést, ugyanis remekül vetődött ki, amikor Gilberto beadásából Vágner Love kapura pördített.
Ezzel jó időre ellőtte a puskaport Dunga együttese, a jól záró ecuadoriakkal szemben nem kerültek helyzetbe. A másik oldalon viszont Benitez jó lövéssel tesztelte Donit, ám a brazil kapus szögletre tolta a labdát.
AZ NSO AJÁNLJA
A 45. percben ecuadori labdavesztés után Vágner Love sarkazott Robinho elé, ám a Chile elleni meccs hőse ezúttal kapu mellé lőtt. Ráadásul Elizaga tartotta a lelket csapatában, a lefújás előtt még Julio Baptista fejesét védte óriási bravúrral.
Az 54. percben Robinho csinálta meg a cselt Espinoza mellett, majd a földre rogyott. Az ecuadori védő ugyan odakapott, de Pezzotta játékvezető – elég szigorúan – megítélte a büntetőt. A sértett állt a labda mögé, és a bal sarokba lőtt. Elizaga rajta volt a büntetőn, de nem tudott védeni.
A gól után sokáig nem láttunk komolyabb helyzetet, a hajrához érkezve Vágner Love előtt adódott lehetőség, de a támadó a jelek szerint teljesen formán kívül érkezett a kontinensbajnokságra, nem is tudta értékesíteni a helyzetet.
A brazilok végül 1-0-ra nyerték meg a meccset, az viszont intő jel számukra, hogy a négy gólig jutó Robinhón kívül más nem tudott betalálni az ellenfelek kapujába. Ecuador pont nélkül zárta a kontinensbajnokságot.
COPA AMERICA, B CSOPORT, 3. FORDULÓ
| Puerto La Cruz, 38.000 néző. Sergio Pezzotta (argentin). |
| Brazília: Doni - Dani Alves (Alex Silva, 79.), Alex, Juan, Gilberto (Kleber, 56.) - Mineiro, Gilberto Silva, Josué, Julio Baptista (Diego, 73.); Robinho, Vagner Love. |
| Szövetségi kapitány: Carlos Dunga |
| Ecuador: Elizaga - Bagui, Guagua, Giovanni Espinoza, Reasco - Edison Méndez, Segundo Castillo, Antonio Valencia, Ayoví (Caicedo, 78.) - Borja (Tenorio, 60.), Cristian Benítez. |
| Szövetségi kapitány: Julio Cesar Caceres |
| Gólszerző: Robinho (11-esből, 55.). |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







