Nicolas Sarkozy köztársasági elnök is kiáll Guy Roux mellett

Vágólapra másolva!
2007.06.28. 21:18
Címkék
Nagy botrányt kavart Guy Roux visszatérése a francia futball vérkeringésébe, ugyanis a rutinos edzőt nem engedi leülni a Francia Profiliga a Lens kispadjára: véleményük szerint a 68 éves szakember túl öreg már ehhez a munkához. Nicolas Sarkozy köztársasági elnök kiáll az egykori Auxerre-legenda mellett.
Guy Roux
Guy Roux
Guy Roux
Guy Roux

Guy Roux 2005-ben végleg visszavonult az edzőségtől, átadta helyét a fiataloknak, de a rutinos szakember mindössze két évig bírta a tétlenséget, és elfogadta a Racing Lens invitálását.

Visszatérése azonban nagy vihart kavart, ugyanis a Francia Profiliga nem hajlandó megadni számára az engedélyt, hogy élvonalbeli kispadra üljön.

A szervezet azzal indokolta döntését, hogy a 68 éves Roux már jócskán meghaladta a határként szabott 65 évet.

Guy Roux – aki 24 évig dirigálta az Auxerre-t – fellebbez a döntés ellen, de mint elmondta, számított rá, hogy ilyen döntés születik a személyével kapcsolatban. Ellenben nem óhajt beletörődni a történtekbe, ugyanis a liga szabálya ellenkezik a francia és az európai jogokkal is.

A szakvezető mellett kiállt Nicolas Sarkozy köztársaság elnök is, aki szerint hibát követett el a liga.
„Az elnök úr úgy véli, hogy a szabály túl öreg, nem pedig Guy Roux” – tolmácsolta szóvivője Sarkozy szavait.

A francia gazdasági miniszter, Christine Lagarde szerint is butaság ez a mostani szabály, ugyanis ha valaki nagyon jó a szakmájában, annak nem szabad azt mondani, hogy ne dolgozz, mert túl öreg vagy. A miniszter szerint ezt a szabályt minél hamarabb el kellene törölni.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém és a Szeged a férfi kézi BL-ben, U19-es Eb-selejtező

Minden más foci
4 órája

Tíz éve, a norvég–magyar Eb-pótselejtező napján hunyt el Fülöp Márton; Callum Styles: Nem akarjuk elszalasztani ezt a lehetőséget

E-újság
4 órája

Röplabda: a DEAC már továbbjutott a Magyar Kupában

Röplabda
4 órája

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Csak egy ok – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Van Gerwen nyerte meg a legendák csatáját, Anderson kiesett a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
5 órája

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
5 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
5 órája
Ezek is érdekelhetik