Juhász Roland másodszor is bajnoki címet szerzett az Anderlechttel

2007.05.13. 00:37
Címkék
Bebiztosította a klub történetének 29. bajnoki címét a belga első osztályú labdarúgó-bajnokságban a Juhász Rolandot is foglalkoztató Anderlecht. A brüsszeliek a 33. fordulóban 6-0-s győzelmet arattak szombaton a városi rivális FC Brussels csapata ellen, miközben a második helyen álló Racing Genk 2-0-s vereséget szenvedett a Charleroi otthonában.
A válogatott védő ismét ünnepelhetett
A válogatott védő ismét ünnepelhetett
A válogatott védő ismét ünnepelhetett
A válogatott védő ismét ünnepelhetett
Az eredmények azt jelentik, hogy a fővárosi gárda ötpontos előnye a hátralévő egyetlen fordulóban immár behozhatatlan, így az Anderlecht megvédte bajnoki címét.

Az Anderlechtnek 33 mérkőzésből 77 pontja van, a Genknek pedig 72. Juhász Roland jelenlegi együttese nyolc év alatt ötödször nyerte meg az első liga küzdelmeit.

Ami a szombati mérkőzést illeti, az FC Brussels góljainak sorát az egyiptomi Ahmed Hasszan nyitotta meg a 8. percben, majd az argentin Nicolas Frutos, illetve honfitársa, Biglia talált be.

Egy öngól következett, majd Mohammed Tchite duplázott a végén, így alakult ki a 6-0-s végeredmény.

Juhász Roland végigjátszotta a 25646 néző előtt megrendezett találkozót a védelem tengelyében. A magyar játékos másodszor szerzett aranyérmet a ligában jelenlegi együttesével.

Az Anderlecht – amely 13 aranyéremmel többet gyűjtött be, mint az örökranglistán mögötte álló Club Brugge – a 2007–2008-as idényben is indulhat a Bajnokok Ligájában.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
31 perce

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
32 perce

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
1 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
1 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
1 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
1 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik