EURO 2012: tovább tart a csodálkozás Németországban

2007.04.19. 12:22
Címkék
Változatlan a csodálkozás Németországban annak kapcsán, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága Lengyelországnak és Ukrajnának ítélte a 2012-es Európa-bajnokság rendezési jogát.
A csütörtöki kommentárok napirendre tértek ugyan a döntés felett, s a horvát-magyar közös pályázatról alig ejtettek szót - csupán annyit, hogy egyetlen szavazatot sem kapott -, inkább a határozat kockázatait ecsetelték. Az állásfoglalások többsége azt fejtegette, hogy részben politikai döntés született, még pedig azzal a céllal, hogy segítsék Varsó és Kijev európai közeledését. A tekintélyes konzervatív Die Welt egyebek között arra mutatott rá, hogy a rendezők óriási kihívás előtt állnak, miközben vezető funkcionáriusaikra régóta a korrupció gyanúja vetül. Mindkét országra "a régi idők focija" jellemző, a posztkommunista struktúrák, a grasszáló korrupció és az oligarchák hatalma.Az újság szerint mind a lengyel, mind az ukrán szövetség elnöke az európai futball "legsötétebb alakjai" közé tartozik. A Die Welt felidézte az ukrán Hrihorij Szurkisz pályafutását, a szovjet időkben elfoglalt szerepét, a Dinamo Kijev élén eltöltött éveket, ennek kapcsán pedig egy spanyol bíró megvesztegetését, ami a csapat kizárásához vezetett a Bajnokok Ligájából 1995-ben.A lap szerint nem kevésbé kétes a bizonyítványa lengyel kollégájának, Michal Listkiewicznek sem. Az újság ezzel összefüggésben kiemelte a lengyel labdarúgást az év elején megrázó botrányt, amelynek során a rendőrség a szövetség több tisztségviselőjét őrizetbe vette, s a sportért felelős miniszter átmenetileg az egész szövetség vezetőségét felfüggesztette. Mindennek nyomán a Die Welt arra következtetett: ilyen háttérrel aligha valószínű, hogy a két ország lakossága különösebben profitál majd a 2012-es Eb-ből, ami sokkal inkább egyfajta támogatási programot jelent a vállalati szférában tevékenykedő oligarchák számára. Ezzel összefüggésben a cardiffi döntés számos erkölcsi kérdést vet fel - vélekedett a lap.Hasonló kételyeket fogalmazott meg a többi német újság is, hozzátéve még a huliganizmus problémáját Lengyelországban. Egyes vélekedések szerint a lengyel szurkolók erőszakos, többnyire szélsőjobboldali magatartása az egyik legkirívóbb Európában.
Legfrissebb hírek

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
9 perce

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
23 perce

Újabb kölcsönjátékost vásárolt meg végleg a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
32 perce

Vízilabda: Vigvári Vince és Burián Gergely ismét kupagyőztes a Barcelonetával

Vízilabda
1 órája

„A magyarság hit kérdése” – Holéczy Roger Chicagóban, a nemzeti ünnepen

Jégkorong
1 órája

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
1 órája

Bemutatkozott a korábbi NB I-es légiós az NB III-as Balatonfüredben

Labdarúgó NB II
1 órája

Klubja, az AFC Bournemouth is gratulált Michael B. Jordan Oscar-díjához

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik