Hollandia: kikapott a Feyenoord, döntetlent játszott az Ajax

Vágólapra másolva!
2007.04.08. 22:59
Címkék
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában a vasárnapi játéknapon hazai pályán szenvedett kiütéses vereséget a Feyenoord, míg az Ajax idegenben csak döntetlenre volt képes.
Nem a nagycsapatok fordulója volt a 31., hiszen a listavezető PSV szombaton a NEC Nijmegen vendégeként szenvedett egygólos vereséget.A sort ma a Feyenoord folytatta, amely a tabellán néhány helyezéssel mögötte álló Groningent látta vendégül. A találkozó a vendégek szája íze szerint alakult, bár arra talán ők sem gondoltak, hogy idegenben négy gólt lőnek, miközben egyet sem kapnak.A gólnélküli első felvonást követően a második játékrészben a vendégeknél Lovre és Laak is duplázott. A Groningen az 50. percben kezdte meg a gólgyártást, amelyet a 70. percben a maga részéről befejezettnek is nyilvánított.Az Ajax kétszer is megszerezte a vezetést idegenben a kieső helyen álló Waalwijk ellen - előbb Gabri, majd Sneijder volt eredményes -, ám a hazaiak mindkétszer egyenlíteni tudtak. Előbb két, majd 51 percre volt szükségük az egalizáláshoz.Az amszterdamiak botlását kihasználva a második helyre lépett fel az AZ Alkmaar, amely a NAC Bredát verte idegenben három góllal.

EREDIVISE, HOLLAND ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

31. FORDULÓ:
Feyenoord-FC Groningen 0-4
Waalwijk-Ajax Amsterdam 2-2
Twente Enschede-Heracles Almelo 1-1
FC Utrecht-Willem II Tilburg 3-0
NAC Breda-AZ Alkmaar 1-4
AZ ÁLLÁS:
1. PSV 31 21 5 5 67-23 68
2. AZ 31 19 9 3 77-27 66
3. Ajax 31 20 6 5 75-33 66
4. FC Twente 31 18 8 5 64-33 62
5. Feyenoord 31 15 7 9 53-56 52
6. SC Heerenveen 31 14 7 10 51-38 49
7. Roda JC 31 12 9 10 36-36 45
8. FC Groningen 31 13 6 12 47-50 45
9. FC Utrecht 31 12 7 12 37-42 43
10. NAC 31 12 7 12 42-48 43
11. NEC 31 11 7 13 31-37 40
12. Vitesse 31 10 7 14 48-48 37
13. Sparta 31 9 6 16 36-60 33
14. Willem II 31 8 6 17 29-58 30
15. Excelsior 31 7 6 18 38-57 27
16. Heracles 31 5 11 15 25-54 26
17. RKC 31 5 8 18 29-58 23
18. ADO den Haag 31 3 8 20 37-64 17

EREDIVISE, HOLLAND ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG:

31. FORDULÓ:
Feyenoord-FC Groningen 0-4
Waalwijk-Ajax Amsterdam 2-2
Twente Enschede-Heracles Almelo 1-1
FC Utrecht-Willem II Tilburg 3-0
NAC Breda-AZ Alkmaar 1-4
AZ ÁLLÁS:
1. PSV 31 21 5 5 67-23 68
2. AZ 31 19 9 3 77-27 66
3. Ajax 31 20 6 5 75-33 66
4. FC Twente 31 18 8 5 64-33 62
5. Feyenoord 31 15 7 9 53-56 52
6. SC Heerenveen 31 14 7 10 51-38 49
7. Roda JC 31 12 9 10 36-36 45
8. FC Groningen 31 13 6 12 47-50 45
9. FC Utrecht 31 12 7 12 37-42 43
10. NAC 31 12 7 12 42-48 43
11. NEC 31 11 7 13 31-37 40
12. Vitesse 31 10 7 14 48-48 37
13. Sparta 31 9 6 16 36-60 33
14. Willem II 31 8 6 17 29-58 30
15. Excelsior 31 7 6 18 38-57 27
16. Heracles 31 5 11 15 25-54 26
17. RKC 31 5 8 18 29-58 23
18. ADO den Haag 31 3 8 20 37-64 17
Legfrissebb hírek

Sydney–Hobart: a Master Lock Comanche győzött

Egyéb egyéni
7 perce

Redzic Damir Dunaszerdahelyről verekedte be magát a válogatottba – ilyen volt légiósaink ősze (II. rész)

Légiósok
24 perce

MacKinnon vezérletével nyert az Avalanche, kapusbravúrok és drámai végjátékok az NHL-ben

Amerikai sportok
40 perce

Bozsik József: Szeretünk sokat dolgozni a sikerért

Minden más foci
47 perce

Népsport: a franciák voltak a magyarok

Népsport
1 órája

Hatalmas hokibulival búcsúzik a Raktár utcai pálya

Hirdetés
1 órája

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik