Afrikai BL: kizárás játékosok jogosulatlan szereplése miatt

2007.02.26. 12:16
Címkék
Kizárták az Afrikai Bajnokok Ligája labdarúgó-kupasorozatból a szenegáli AS Douanes csapatát, mert olyan játékosok léptek pályára az együttesben, akiket szabálysértő módon vétettek nyilvántartásba a kontinentális futball-konföderációnál (CAF).
Az AS Douanes a sorozat első fordulójában a mali Stade Malien ellen jutott tovább 4-1-es összesítéssel, ám a mostani döntés után mégis utóbbi együttes folytathatja a második körben, míg a Douanes-t megfosztották a részvételi jogától.A problémát konkrétan az okozta, hogy a szenegáliak olyan játékosokat alkalmaztak, akik még Maliban voltak hivatalosan nyilvántartva.A dakari székhelyű klub bejelentette: fellebbez a határozat ellen, álláspontja szerint ugyanis ez a mali és a szenegáli szövetség közötti jogvita, a futballisták pedig már a múlt évben is az ő keretük tagjai voltak.
Legfrissebb hírek

A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

Amerikai sportok
21 perce

Pádár Nikolett második hellyel indított az amerikai egyetemi úszódöntőkben

Úszás
23 perce

NHL: Ovecskin gólt szerzett, már csak egy hiányzik az ezerhez

Amerikai sportok
48 perce

Döntő lehet, hogy a Fehérvár végig négy sorral tud játszani, a Klagenfurt nem

Jégkorong
1 órája

„A második félidőben új, fokozott önbizalmat láttam a csapat játékában” – Hans-Dieter Flick a Barcelona kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
1 órája

Messi jubileumi gólt szerzett, de így sem jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai: Nagyobb felelősséget vállalok, mint az elmúlt két évben

Bajnokok Ligája
2 órája

Szatmári Csaba: A Barcikától kapott pofont el kell felejteni

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik