Ronaldo fantasztikus, vele újra nagy csapat lehet a Milan

Vágólapra másolva!
2007.02.20. 01:43
Címkék
Ronaldo szenzációs: vezérletével ismét nagy csapat lehet az AC Milan. Az első lépés már megvolt, a brazil duplázott a Siena ellen.
A bajnokságban jelenleg hatodik helyen álló piros-feketék még a BL-ben is érdekeltek, és minden esélyük megvan a kiugró eredmény elérésére, de a Fenomén szolgálataira ebben a küzdelemsorozatban már nem számíthatnak. Mindenesetre a brazil játékos érkezése óta a Milan szurkolótábora már két győzelmet ünnepelhetett, és egyértelműen elkönyvelhetjük, hogy a csatár érkezése felkavarta az állóvizet.

A hét embere: Ronaldo
Ronaldo Luis Nazário da Lima 1976. szeptember 22-én született Brazíliában. Első profi szerződését a Cruzeiróval kötötte meg. A csatár 1994-ben világbajnokságot nyert a selecaóval, igaz, egy percet sem játszott az egyesült államokbeli tornán. A PSV-ben eltöltött két idény után Barcelonába igazolt, de egy év után innen is továbbállt az Interbe, és az olasz csapattal 1998-ban UEFA-kupa-győzelmet ünnepelhetett. A csalódást okozó franciaországi vb-t követően kétszer is súlyos térdsérülést szenvedett, de a 2002-es vb-n a világbajnoki és a gólkirályi címet is begyűjtötte. A sikeres nyár után a kétszeres aranylabdás a Real Madridba szerződött, és első idényében a bajnoki és a spanyol gólkirályi címet is sikerült megszereznie. A későbbiekben viszont semmi sem jött össze a csapatnak, ráadásul a „Fenomént” súlyproblémái miatt is támadták. Végül a Milanba igazolt, új fejezetet nyitva pályafutásában.

A hét magyarja: Dárdai Pál (Hertha BSC)
Le kell szögeznünk: a mögöttünk hagyott héten egyetlen légiósunk sem nyújtott kimagasló teljesítményt. A Hertha magyar középpályása góljával mégis a többiek fölé emelkedett, annak ellenére, hogy csapata az idén a harmadik, sorozatban második vereségét szenvedte el. A 17 méteres Dárdai-bomba ellenére ezúttal a Szabics Imre nélkül felálló Mainztól kapott ki 2–1-re a fővárosi gárda.

A hét mérkőzése: Siena–Milan 3–4
Gólzáporos találkozót játszott a két csapat, a Sienának háromszor is sikerült egyenlítenie, de végül a milánói csapat hívei örülhettek.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
3 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
3 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
3 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
3 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
4 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik