Farkas Balázs hármat lőtt a Hamburgnak

2007.01.13. 16:35
Címkék
Farkas Balázs remeklésének köszönhetően sima győzelmet aratott Dubaiban a Dinamo Kijev együttese a Hamburger SV ellen. A magyar játékos három góllal vette ki a részét az ukránok 4-1-es sikeréből.
Farkas Balázs remekelt
Farkas Balázs remekelt
Farkas Balázs remekelt
Farkas Balázs remekelt
Dubaiban találkozott egymással felkészülési meccsen a Hamburg és az ukrán Dinamo Kijev, utóbbi csapat – elsősorban magyar csatárának, Farkas Balázsnak köszönhetően – méretes zakóban részesítette a Thomas Doll csapatát.

A Hamburg edzője pihentette néhány kulcsjátékosát, helyettük fiataloknak szavazott bizalmat, akik azonban nem tudták megnehezíteni a Kijev dolgát.

Körülbelül ezer néző figyelte a két csapat meccsét az AL-Makhtoum-stadionban. A német csapat a harmadik percben Berisha révén helyzetbe került, de a fiatal támadó kihagyta a helyzetet, a kapu fölé lőtt.

A 24. percben a Dinamo is lehetőséghez jutott, ám ekkor Kléber hibázott hasonló helyzetben, mint a meccs elején Berisha.

Thomas Doll, a hamburgiak edzője öt helyen frissített a szünetben, míg az ukránoknál a teljes csapat pihenőt kapott. Az 55. percben egy hosszú labdát Farkas Balázs a hosszú sarokba lőtt, Wächter kapus tehetetlen volt.

A 63. percben újra a magyar játékos került helyzetbe, és ezúttal sem hibázott. Tíz perccel később a németek még inkább dühösek voltak a szemükben eddig sem túl népszerű Ali Hamad játékvezetőre. A bíró az első félidőben Berishát állította meg tévesen lesen, majd a 73. percben második sárga lappal leküldte Klingbeilt. A baj nem jár egyedül, a szabadrúgást Guszev lőtte a hálóba.

A 78. percben ugyan egy 25 méteres szabadrúgás után Ljuboja szépített, de Farkas újabb gólja már a 4-1-es végeredményt jelentette, mi több, Ali Hamad kiállította Feilhabert is. A középpályás egyébként érdekes körülmények között került a kiállítás sorsára: edzője lecserélte őt a szünetben, majd Schmidt helyett szerette volna őt visszahozni a pályára. Feilhaber azonban egy picit hamar lépett be a játéktérre, és a szigorú arab bíró odaadta neki a második sárga lapját…

FElkészülési mérkőzés:
Hamburg (német)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-4 (0-0)
G: Ljuboja (78.) ill. Farkas (55., 63., 79.), Guszev (73.)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
6 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
6 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
6 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
6 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
6 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik