Skócia: Thomas Gravesen mestarhármasával tovább robog a Celtic

2006.11.12. 18:53
Címkék
Thomas Gravesen mesterhármast szerzett, csapata, a Celtic pedig 3-1-re győzött idegenben, a St. Mirren otthonában a skót első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Celticnek ez volt a tizedik győzelme egymás után, és ezzel továbbra is 15 pontos előnnyel áll a tabella élén a legnagyobb rivális Rangers előtt.
Thomas Gravesen mindehol ott volt, ahol történt valami
Thomas Gravesen mindehol ott volt, ahol történt valami
Thomas Gravesen mindehol ott volt, ahol történt valami
Thomas Gravesen mindehol ott volt, ahol történt valami

A glasgow-i együttes remekül kezdte a találkozót, hiszen a korábban az angol Evertonban, majd a Real Madridban futballozó Gravesen már kilencven másodperc után megszerezte a vezetést.

A dán középpályás a 21. percben növelte az előnyt egy lapos, 19 méteres lövéssel, majd Belly Mehmet, a hazaiak játékos az 55. percben kapufát fejelt.

Ez a lehetőség azonban megsokszorozta a St. Mirren akaraterejét, és egy perc múlva John Sutton szépített. Ez volt a csatár nyolcadik gólja ebben az idényben.

A 69. percben azonban ismét Gravesen volt a főszereplő, aki Nakamura jobbról érkező keresztlabdája után szerezte meg a harmadik és egyben utolsó Celtic-találatot.

SKÓT ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG

14. FORDULÓ:
St Mirren–Celtic 1-3
Aberdeen–Motherwell 2-1
Dundee Utd–Kilmarnock 1-0
Hibernian–Inverness CT 2-0
Rangers–Dunfermline 2-0
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Celtic 14 12 1 1 28-10 37
2. Rangers 14 6 4 4 22-16 22
3. Aberdeen 14 6 4 4 17-13 22
4. Hearts 13 6 3 4 20-14 21
5. Hibernian 14 5 4 5 22-15 19
6. Inverness Caledonian Thistle 14 4 7 3 16-16 19
7. Kilmarnock 14 5 4 5 17-22 19
8. Falkirk 13 5 2 6 16-16 17
9. St Mirren 14 4 4 6 14-18 16
10. Dundee United 14 3 5 6 13-26 14
11. Motherwell 14 3 3 8 15-21 12
12. Dunfermline 14 2 3 9 9-22 9
Legfrissebb hírek

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
2 perce

Szombati sportműsor: NB I; Brighton–Liverpool; DVSC–Odense és Óvár–Esztergom kézimeccsek

Minden más foci
7 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: két vereség után újra nyert az éllovas Fenerbahce

Kosárlabda
7 órája

Tóth Alex: Érzem, hogy egyre jobb leszek; Takács-Kiss Virág: Öröm volt nézni, ahogyan együtt játszottunk

E-újság
7 órája

Rangadón aratott győzelemmel javított a Veszprém a futsal NB I rájátszásában

Labdarúgó NB I
7 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
7 órája

A Villarreal fellépett a dobogóra

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik